Én egyet ígértem csak igazán komolyan a feleségemnek amikor elvettem: nem fog unatkozni. És igazán mindent megtettem, hogy így legyen, példa erre az a 95 júniusi éjszaka, ami első angliai túra indulásaként vonult be kis vállalkozásunk történetébe. Az asszony kísérte ki Londonba Eszter nevű akkor 12 éves lánygyermekem segítségével a túrát, én Diéppe-be csatlakoztam be, hiszen azért itthon is volt tennivaló. Lackó ebben az évben került a mély vízbe, ezt az induláskor még nem tudtuk, de a felmerülő problémák miatt az ezt követő Loire túrát az akkor tizenötöt betöltött fiunkra kellett hagynunk, aki igazán tapasztalt volt már francia ügyben, és hát becsületére legyen mondva nagyszerűen oldotta meg a feladatot.
Indultunk Paksról 44 (!) kerékpárral megrakva a trailert, ezt úgy oldottuk meg, hogy speciális vázszerkezetbe raktuk , első kerekeket kivéve, akkori világmárkának éppen nem mondható Hero Rangers típusú bringáinkat.
Budapestről indult a busz én a mikrobusszal erőlködtem fel a trailerrel és már a Budafoki úton komoly problémák adódtak. Akkor -és talán azóta is-egyike volt a nevezett út a főváros legegyenetlenebb útjainak. Az alaposan túlterhelt trailer, berugózván súrolta a kereket, ami mint később kiderült önmagában sem volt szerencsés, de a pótkocsi hátsó világításának kábelét odaszorította a kerékhez és elégette. Így értem hátsó trailer világítás nélkül, kicsit égett szagú kerekekkel esti 11 órára a starthelyre. Éjféli indulás volt, szállingóztak az érkező utasok, befutott a busz is, a sofőrök betoldották a kábelt, majd rákapcsolták az utánfutót a buszra, ami abban a pillanatban levágta a teljes áramellátást. Hosszan tartó sziszifuszi munkával ideiglenesen úrrá lettek a helyzeten, én búcsút mondtam a csapatnak, elindultam a javítandó gumihajókkal a zuglói hajójavítóhoz, hogy a megbeszéltek szerint bedobjam a használhatatlanokat a kerítésen majd hazamegyek Paksra és délután indulok a Salzára de előtte ellátom Lackót élelemmel és atyai instrukciókkal. Nagyon fáradt voltam , úgy döntöttem a bedobás után, hogy csak reggel megyek tovább, félreálltam egy sűrű fás-bokros rész alá a körvasút sor oldalában ( ember nem jár ilyenkor arrafelé ) és elnyúltam a hátsó ülésen. Új dolog volt a mobiltelefon, autóstöltő nálam nem lévén, hogy le ne merüljön a készülékem kikapcsoltam. Reggel azután végighallgattam az éjszakai krimit, feleségem bekapcsolva hagyott telefonja miatt jelentős részét felvételről közvetítve. Hollywoodi történet, illetve annyiban nem, hogy a legelvetemültebb forgatókönyvírók is nehezen találnának ki ilyesmit.
Elindult az autóbusz, de rosszul zárták le a javítás után a sofőrök a ponyvát és hátul a rekeszből a literes tejek elkezdtek a Rákóczi úti aszfaltra potyogni. Egy rendőrautó figyelmeztette kis karavánunkat, hogy mindjárt jön a locsolóautó, nem kellene nekünk tejjel ( pláne zacskóssal ) az ő szerepüket átvenni.. Ezek után a Hegyalja úton az első emelkedőnél kiderült, hogy hála a trailerbe is kerülő utascsomagoknak is, amikor nem vízszintes helyzetbe kerül a vontatmány az utánfutó sárvédője újra csak súrolja a gumit, füstölni kezdtek a kerekek. Busz félre, feleségem megpróbált segítségül hívni, de nem tudott. Fogott egy taxit, ( utasok-busz félreállva a Hegyalja úton ) repesztett vissza, hátha még a Dózsa György úti indulóhely környékén vagyok. Ekkor hagyta bekapcsolva a mobilját, másnap végig izgulhattam a közvetítést amelyben a taxisnak elsírta minden bánatát, és ahogy az próbált segíteni. Így élesben hallottam a budapesti éjszakában minden taxis számára elhangzó felhívást: Figyelem ! Keresünk egy .... rendszámú fehér VW Transporter mikrobuszt, egy magas szőke sofőrrel, tartóztassátok, fel, megverni nem kell, de nagyon fontos, hogy megtaláljuk. Hát a Körvasút sori bozótos felé nemhogy taxi, még kóbor kutya sem járt. Marcsinak egyedül kellett megoldani a helyzetet. Először is a trailert kellett ép állapotba hozni , kivergődtek a budaörsi útra, telefonfülke, telefonkönyv, keresni kezdtek közeli lakatost.
Kíváncsi lettem volna a lakatos arcára amikor hajnali kettőkor felhívja egy remegő női hang, hogy ugyan jöjjön már a Budaörsi útra, mert le kell vágnia két sárvédőt és ez nem vicc, hanem nagyon is közérdek.
Megérkezett emberünk, becsületesen ( és jó áron ) elvégezte a munkát, de ettől a trailer még túlterhelt maradt. Jött az ötlet: végül is nekünk nyolccal kevesebb kerékpár is elég valahová le kell pakolni őket. Bekanyarodott a vontatmány a budaörsi főutcára, majd megállt egy Panziónál, feleségem becsengetett és az igen kialvatlan, álmos arcú tulajnak elmagyarázta, hogy vészhelyzetben itt hagynánk nyolc kerékpárt, majd valamikor -ha elérik a kommunikációval -jön értük a férje, és igazán hálás köszönettel de az ő panziójának udvarát látja ebben a pillanatban alkalmasnak a beláthatatlan idejű tárolásra és a helyzet megoldására.
Sikerült ezt az embert is meggyőzni, így a busz útnak indulhatott. Nekivágott az M1-es útnak. Ez volt az az éjszaka, amikor pár óra leforgása alatt két borzalmas tömegbaleset is történt az éppen felújítás alatt levő nagyjából a METRO áruház magasságában levő pályaszakaszon. A buszt visszafelé terelték le az útról egy földutas szakaszon, és az éjfélkor Londonba indult vontatmányunk hajnali ötkor újra csak Budaörsön köszöntötte a felkelő napot, és a földúton kirázódó ideiglenesen megjavított kábel egy zárlattal eltüntette a busz minden világítását.
Ekkor kapcsoltam én be a telefonomat, végighallgattam a krimit és hívtam az asszonyt. Szokásos szitokáradata végighallgatása után elmondhattam az időközben beugró megoldási javaslatot: -Figyelj ide ! Nyolc óra előtt esélytelen szervizt nyitva találni, Mosonmagyaróvárott a szokott benzinkutunknál láttam egy autóbusz szervizt. Már világos van, odáig húzzatok le lámpák nélkül, nyolc lesz mire odaérek, és a benzinkutas barátomat hívom, hogy segítsen intézkedni.
Nem ragozom, az autóbusz begördült a szervízbe nyolckor, kilencre elkészült, megbeszélték az utasokkal, hogy kevesebb megállást terveznek ( még kezdetleges volt a tachográf szabályozás ) de Calaisig még behozhatják a kiesett időt. Nem részletezem: behozták, a következő reggel már Dover fehér sziklái alatt köszöntött rájuk a nap, innentől minden simán ment, és az utasok későbbi elmondása alapján nagyszerű túrát produkáltunk. Ma már repülővel érkeznek Londonba utasaink, ahogy azt rövidesen a www.popeyelesko.hu oldalakon is olvashatjátok majd. Az eddigi túrák élményeiről, váratlan fordulatairól rövidesen a bejegyzés harmadik részében. Addig is maradtam tisztelettel: Leskó László
