2022. november 29., kedd

 

Folyók, völgyek kalandok X.
 
3 majdnem….
 
Elsők voltunk tehát akik vadvízi túrák szervezésébe és pláne elsők akik bonyolításába fogtak. Mint írtam: hályogkovács módon. Mentségemre szolgáljon- és ezt igazolni tudom: kezdettől mindent megtettem a biztonság fokozására. Több mint 30 év , jóval több mint kétezer túranapján ( volt, hogy egy nap 3-4 túra is ) óvatos becslés alapján 80.000 embernél is többet vittünk vadvízre, komolyabb baleset nélkül.
Sietek hozzátenni: volt néhány alkalom amikor szerencsével kerültük el a legsúlyosabbat. Erről írok most példákat.
Szögezzük le : a vadvízi evezés egyáltalán nem extrém veszélyes, holott az extrémsportok kategóriájába sorolják. Szervezett utastúráztatásból a teljes spektrumban 3 halálos balesetről tudunk több mint 30 év alatt, ez a több százezres közönségre kivetítve nem nagyobb arány mint pl. sízésben. Ott ráadásul tömkelegével : zúzódások, törések, ficamok, agyrázkódások, itt ezek száma a nullához konvergál. Az utasbalesetek valamennyi esetben a szabályok súlyos megszegése következményeként történtek, azaz kijelenthető, hogy a szabályok pontos betartásával a vadvízi túrák egyáltalán nem veszélyesek.
Szomorú tény, hogy a szervezett túráztatás mellett két másik baleset is történt, mindkettőnél gyakorlott vízitúrázók, túravezetők követtek el elemi hibákat. Egyik esetnél nem mérték fel a vízszint emelkedésével előállt új helyzetet, a másik pedig annyira banális eset volt, hogy az ember el sem hiszi. Sietek hozzátenni: bár Hunor Peti hibázott balesetekor, alapszabályt nem vett figyelembe, de akkor és ott azt a hibát alighanem én is, illetve a vadvízi mámortól megfertőzött valamennyi túravezető elkövette volna.
De ne mások hibáin csámcsogjunk, következzen most három történet saját házunk tájáról, ahol meglegyintett bennünket a tragédia szele és tényleg csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem fordult a legrosszabbra a túra menete.
Nem kronológiai sorrendben megyek , az első eset amit leírok már akkor történt amikor korszerű hajókkal hibátlan felszereléssel túrázott csoportunk, ráadásul olyan kis vízállásnál ami már-már majdnem síkvíz volt leszámítva egy-két apró zúgót. Átlátszó könnyű vízen evezett a csapat, ráadásul kánikulában, ment a fröcskölés , a mókázás. Ki gondolt ugyan abban a helyzetben az alapvető szabályra: sosem becsüld le a természet erejét. A Salza kanyonnál van egy kis tengerszem, ahol szinte áll a víz, kifolyásánál szűkület és egy jókora zúgó, de ekkor a kisvíznél éppen csak egy kis jelentőségű hullám volt. Szenvedő alanyunk, egy hölgy, akinek sikerült a majdnem álló vízen a tengerszemen felborulni. Nagy nevetés , a kárvallott maga is jót derült saját ügyetlenségén és a mentőmellényben lebegve úszni kezdett. Igen ám de nem vissza a hajóba, nem ki a partra hanem előre tempózott a zúgó felé. Első alapszabály borulás esetén, hogy szorítod a lapátot ( mert az drága és az enyém ), felfekszel a vízre, és lábbal előre mész le ha zúgóhoz érsz. Nos ő nem így tett, de senkinek nem is jutott eszébe, hogy bármi baj történhet az átlátszó kellemes hullámban. Igen ám de valamikor jóval korábban , meglehet évekkel előtte , a zúgóban keresztben , a túra időpontjában a vízállás alatt kb 30 centire megakadt egy fa, ami észre sem vehető volt korábban nagyobb vizeknél meg pláne nem. Mellúszásban tempózó hősünk annak rendje módján fennakadt ezen a fán, de még mindig nem történt volna semmi baj, ha marad és megvárja a segítséget. De ő bepánikolt és gyorsan menekülni próbált. De ahogy lentebb engedte a lábát a szűkületben sebesen áramló víz belekaptt ( igen, igen a természet ereje ) még lentebb sodorta és csúszott be fokozatosan a fa alá amire ráadásul mellénye beakadt. Majd hamarosan fuldokolni kezdett. Norbi, az egyik túravezető nagyon messziről úszott a segítségére és mire odaért az már elveszítette az eszméletét. Norbi nem tudta kiemelni, nem is volt értelme , a túravezetői késsel levágta róla a mellényt és hozzá egy darabot saját ujjából is. Az élettelen hölgyet mentő szállította kórházba, de szerencsére maradandó egészségkárosodás nélkül túlélte.
Egy másik eset még a hőskorból, ahol beismerem magam is súlyos hibát vétettem. Az eset nagyon nagy tanulság volt a további túraszervezéshez, és bár mentő körülmény volt egy szakajtóval, megtanított arra, hogy a ( saját magunk által is ) meghozott szabályokat mennyire kőkeményen be kell tartani.
Az történt, hogy egy – akkorra már- három túrán is részt vett csoport napokkal előtte hívott, hogy itt az ideje, hogy kanyon szakaszt menjenek, mert ők már kicsit unják a szelídebb részeket. A maguk nemében igazuk is volt, az akkorra várható alapvízállásnál ők gond nélkül teljesítették volna a távot, így meg is ígértem nekik. De délelőtt történtek váratlan események. A délelőtti csoportban volt egy hölgy aki az egyszerűbb szakaszon borult, a túravezetőm parádés mentés után kirakta a falra, mondta neki , hogy várja meg a záró túravezetőt, mert ő megy egy másik hajónak segíteni, az érkező ember meg majd leveszi és lehozza. A hölgy szaporán bólogatott de egy perc múlva elvesztette a türelmét, ráadásul elég bátornak érezte magát, hogy a helyzetét egyedül rendezze , és az örvénylő vízbe ugrott, hogy kiússzon. No ezt nem kellett volna, jó tíz percnyi manőverek után tudták csak a halára vált hölgyet a fiúk a hajóba emelni. De az idő részben ezzel telt el, részben egy másik fél órával amikor az eső elől a csapat egy sziklaodúba menekült. Közben a bázisra megérkeztek a kanyonra vágyók, akiket megnyugtattam, hogy jó a víz a kanyonra, megvalósulhat az álmuk. de elmeséltük a vízbeugró hölgy esetét is aminek jelentős következménye lett a későbbiekben.
Jó adag késéssel indultak el, már kezdett lemenni a nap éppen egy órányira voltunk attól az időponttól amikor már nem szabad a folyón lenni, de gondoltuk gyors a víz , az alatt megcsináljuk vagy késünk talán pár percet. Igen ám de egészen elképesztő dolog történt közben. A völgyben a félórás zivatar emelt néhány centit elsőre a folyón ami nem volt vészes, viszont amiről mi nem tudtunk: fenn a Hochkaron elképesztő felhőszakadás volt. A folyó úgy nézett ki, hogy a Hochkarról lefolyó patak torkolatáig csodálatos víz volt a Salzán, de onnantól ömlött bele a tejeskávé színű egyre növekvő mennyiségű víztömeg, és ilyent azóta is keveset láttam: szemmel láthatóan emelkedett a víz és vált egyre durvábbá. A csapat a torkolat felett indult el és mire kiértem a megkapott hírrel már túlhaladt a kritikus ponton ahol még lefújhattam volna az egészet. Még a kanyon előtt van egy viszonylag nehéz de élvezetes szakasz. Nos , most ez is brutálisra váltott , potyogtak az emberek, a kanyon előtti pihenőnél csak a fél csapat vergődött ki a többiek- kik úszva kik még a hajóban küzdve az elemekkel zúdultak be a kanyonba , túravezetőink természetesen utánuk. Akik nem voltak még ilyenen annak hiába írom: elmondhatatlan ilyenkor a kanyon . 190 körüli az ideális vízállás, 240 fölött már nem nagyon mentünk itt , 350 volt és még áradt azaz gyorsult és ez pláne jelentős veszélyforrás. Kétségbeesve vártam a csapatot a célban. A kanyon előtt és annak első szakaszán menekített emberek támolyogtak be a bázisra a rémtörténeteikkel, próbáltuk számolni hány biztos menekült van, ki az akiről tudnak, hogy valahol kiért és ki az aki még valahol vízen lehet. Vártam, vártam egyre türelmetlenebbül de reménykedve a célban míg végül bejött egyik túravezetőm Takinak a hajója benne a hiányzó négy emberből hárommal . Taki gyorsan elhadarta, hogy egy lányt felsegített valahol a kanyon közepén, a közúti híd után a partra de fal volt mögötte, onnan nem tud feljönni. Már ugrottunk is, nem bíbelődtünk hajó felszállítással , be egy összetekert hajót a furgonba, lapátokat, mellényeket, sisakokat pumpát és robogtunk is le a közúti híd alá. Életünk leggyorsabb pumpálása után rángattuk le a hajót a vízre, amikor…. belehúztuk egy szögesdrótba. Nem volt idő újra campingbe menni, új hajót hozni rohantunk át a túlpartra az osztrák kollegákhoz mentésért. Azok épp ejtőztek már, támasztották a kocsmapultot, nagyokat böfögtek, először nem is nagyon értették mit akarunk. Hanem amikor megértették ! Nem túlzás 3 perc alatt talpig felszerelésben állt a társaság, a kocsmáros hozta a traktort, utánfutóján egy 10 személyes hajó meg egy 3 személyes trekk és robogtunk a vízreszállóhoz. Közben gyakorlatilag besötétedett. Az ösvényen a hegyoldalban úgy vittük le a hajót öten, hogy néha gyakorlatilag a lábam nem érte a földet az valahol a levegőben kalimpált, majd beugrottunk. Én nem győztem elnézést kérni az osztrák barátoktól de azok csillogó szemekkel a képembe röhögtek: -„Ne viccelj László, normál esetben tilos ekkora vízállásnál vízre menni, pláne tilos sötétben, de hát itt életveszély van”- és ennek úgy örültek mint gyerek a karácsonyi ajándéknak. Mit mondjak: én később leeveztem Peruban a hírhedt Purgatórium zúgón, de az nem volt annyira félelmetes mint itt a sötétben a tomboló elemekkel. Négyen vittük a hajót egy ötödik osztrák az elejében hasalt és reflektorozta a falat, kerestük a lányt. A három személyessel az osztrák főnök egyedül ment, egy fejlámpával világított, elképesztő hogyan kezelte a hajót, lapátot mentőbólyát. Mindezt egy olyan vízen tök sötétben ahol a 10 személyes hajó egyszer csak alattunk elindult lefelé, már a derekunkig ért a víz amikor mint egy parittyából kilőve hirtelen méterekre repültünk a víz felett. Jajj csak még ott legyen !- gondoltam magamban. És minek köszönhettük, hogy ott volt ?! Hogy vízreszállásuk előtt elmeséltük a délelőtti esetet, külön kiemelve milyen ostobaságot csinált a lány amikor önmagát próbálta menteni. Hatott, ő szegénykém majd megfagyott de tudta: nem mozdul ha kell reggelig sem.
A mentés után eveztünk lefelé a tök sötétben. Azt korábban mondtam a feleségemnek még az első indulásnál, hogy gyújtson tüzet a parton. Halk sóhaj hagyta el az ajkamat amikor tüzet pillantottam meg, majd döbbenten konstatáltam, hogy az a bal oldalon van. De sebaj ott a másik, az biztosan a mienk… de az sem , sőt újabbak és újabbak lobogtak a bal parton. Az történt, hogy a kocsmáros kiterelte a kuncsaftokat a folyóhoz 50-80 méterenként lezavarta őket a partra egy- egy fáklyával a kezükben, hogy világítsanak nekünk illetve ha valaki vészhelyzetben van lássa hol kell kikötni. No de végre azután ott volt a jobb parton a mi tüzünk is. Bár az osztrák kollegák majdhogynem köszönetet mondtak nekünk a váratlan kalandért én azért egy kanna szekszárdi vörösborral tettem még emlékezetesebbé az estjüket. Gyorsan elfogyott
No de következzen a harmadik történet, amely tragikumában nem nélkülöz komikus elemeket sem. Olyannyira, hogy egy skóciai túrán elmeséltem Fábry Sándornak. Valamikor januárban megcsördült a telefonom és az alábbi párbeszéd hangzott el:
- Szia, Sanyi vagyok
- Szia
- Ide tudnál jönni ?
- Hova ?
- A rádió márványtermébe egy óra múlva.
- Sanyi ! Én Pakson lakom.
- Hú bmeg ezt elfelejtettem. Volt egy történeted amit Skóciában meséltél. No az van, hogy ma van a rádiókabaré felvétele . A téma a túlélés és én nem írtam semmit. Gondoltam csinálok egy riportot veled és elmeséled. A fene egye meg… De ha megengeded vegyük át így telefonon keresztül és elmondom én.
Így is történt. Nagy siker volt, Sanyi persze hozzátett egy-két fábrys kifejezést és helyenként meseelemet is , pedig állítom, hogy nem volt rá szükség. A történet önmagában is megállná a helyét bármely kabaréban. Íme a teljes igazság:
Már két éve pörgött a verkli, egyre ismertebbek lettünk, jártunk a Schwarzára, a szlovákiai Belára de megkóstoltuk a Liptovsky Mikulás vadvízi pályáját is. Azon a május eleji vasárnapon szolnoki csoportot vártunk. Csakhogy éjjel a Magas - Tátrai hóolvadásra brutális esőzés érkezett, délelőtt már viszonylag jó idő volt de a Bela brutálisan zúgott több helyen kilépve a medréből. Veszélyesség is ebben rejlett. Nem zúgók voltak rajta, hanem gyakorlatilag egy több kilométeres zúgósor amibe fák lógtak be, néhol bedőlve nehezítették a haladást, ahol kilépett a mederből mindenütt potenciális életveszélyt jelentve. Szó sem lehetett róla, hogy vízreszálljunk, szerencsére le tudtuk foglalni a vadvízi pályát, korán reggel már ott voltam, ki is fizettem a bérleti díjat.
Szolnoki csoportot vártunk, mindenképpen vízre kellett vinni őket. Már hetekkel korábban befizették a foglalót, ha nem tudjuk őket vízre vinni egyfelől vissza kell fizetni a foglalót és kifizetni az autóbuszukat. Közel 150 ezer forintnyi bevétel helyett ( úristen mennyi pénz volt akkor ) majd kétszázezernyi kiadás. Beleroppanok. Így azután fejbevágott a hír : hiába a kifizetett pálya , elhajtottak a francba , mert a csehszlovák vadvízi válogatottnak edzést vezényeltek. Tudattam a helyzetet az érkező csapattal , azoknak nagyon nem tetszett a helyzet és elkezdtek könyörögni :
- Laci, mi szolnokiak vagyunk, vízi emberek mind. Hidd el nem lesz semmi baj. Túléljük.
Nem részletezem. Meginogtam és beleegyeztem. Nagyon féltem, vízre nem mehettem mert ráadásul én óránként kaptam vesegörcsöt, ilyenkor fetrengtem az árokparton. Középiskolai osztályfőnök voltam, a vesekő műtétem már nem tűrt halasztást. Megegyeztem az orvossal, hogy hétfőn- kedden írásbeli érettségiztetem az osztályom, majd befekszem műtétre így a szóbelin már ott lehetek. A csapattal abban maradtunk, hogy én a jobb parton cirkálok, ha bárki feladja jöjjön ki az útra felszedem. A bal parton semmiféle út nincs csak a folyótól nagyon távol, és azt is megbeszéltük, hogy féltávnál ott leszek a prybilinai hídnál.
Így is történt , jó háromnegyed órával később a pihenőnél – kisebb károkat szenvedve – de a csapat nagy része ott volt. Négy-öt embert szedtem fel az úton, egy hajó kilyukadt, vagy hat lapát és pár sisak elúszott Már nem ugyanazok voltak a hajók összetételei, borulások, beszorulások, kényszerhelycserék színesítették az etapot. De éltek !És nagyképűbbek voltak mint korábban:
- Na látod, mondtuk mi, hogy nem kell aggódnod ! Kurva jó a buli ! Sose légy kishitű ha szolnokiak vannak a vizen stb.
No csak éljétek túl- gondoltam és épp jött egy újabb roham. Néhány további mentés, és országútra menekülés után megérkezett a csapat a célba. Mint egy bombatámadás után. Még nem volt mindenkinek neoprénje, a leszakadt esőkabátok nyomai fityegtek rajtuk, tépedten, vacogva de roppant elégedetten és újra csak a gyávaságomra célozva, mármint arra, hogy feleslegesen féltettem őket, és lám csak akadékoskodtam, de jó, hogy ők ütötték a vasat, különben lemaradtak volna miattam életük élményéről stb.
Megszemléltem a kárt, még így is jobb volt a helyzet mint ha nem mentek volna vízre. Búcsúzkodtunk a csapattól, gördül ki a busz amikor egy lány felkiáltott.
-Gyerekek hol a Tasi Zoli ? Itt van a ruhája…
Kiderült egy ember nincs meg. Őrült vesegörcsök között pattantam az autóba, végig újra a bal parton. Sehol senki. Át a túloldalra. Ott sem. Minden kocsmát, minden rendőrörsöt, minden útba eső szállodát, vendégházat végigkérdeztünk. Mintha a föld ( avagy a Bela medre ) nyelte volna el. Sajnos az utóbbira gyanakodtunk. Tudtam, hogy nagy a baj. ha nem fulladt vízbe akkor kábé most fagy meg a nappali elviselhető hőmérséklet után fagyos levegő jött le a Tátrából még kabátban is vacogtak az emberek. Nem ismertem a csehszlovák jogszolgáltatást, arra is felkészültem, hogy engem gondatlanságból elkövetett emberölésért őrizetbe vesznek, lázasan kerestem a szótárban a börtönkórház és a vesekő szavakat, és hívtam az igazgatómat, hogy nem tudok ott lenni a reggeli érettségin.
- Ne őrjíts meg, te mint osztályfőnök vagy a jegyző is. Vasárnap este van, honnan szerzek reggelre helyettesítő pedagógust?
- István értsd meg, itt alighanem meghalt egy ember, és sajnos hibáztam…
Kivettem egy szobát a közeli hotelben a busz még ott állt a célnál. Amúgy magyarosan mindenki összeveszett mindenkivel. Sokan már mentek volna mert másnap munka van, sokan- főleg az érzékenyebb lelkületű lányok- kijelentették, hogy el nem mennek amíg Zoli, vagy a holtteste elő nem kerül és a buszos is egyre türelmetlenebb volt. Egy dologban értettek csak egyet: miattam a pénzéhes lelketlen vállalkozó miatt meghalt a barátjuk…
Ott veszekedett, elméleteket gyártott, és engem szidott a csapat amikor jött taligát tolva egy magyarul beszélő parasztasszony.
- Kit keresnek kedveskéim ?
Elmondtuk, hogy a vízen elveszett egy emberünk.
- A hrádoki rendőrségen van egy magyar
- Mit csinál ?
- Énekel
- Hogy van öltözve ?
- Ilyen hosszú barna ruhába
Egyöntetűen megállapítottuk, hogy ez nem lehet ő. Egyfelől Liptovsky Hradok jó tizenöt kilométerrel a cél után volt. Másfelől utoljára egy zöld vegyvédelmiben látták ami erősen szakadt volt rajta egy nagyon leamortizálódott narancssárga mentőmellénnyel. Valaki emlékezett rá, hogy egyszer még az elején így látták a jobb parton állva a hajóját figyelve és egyébként híresen rossz hangja volt. Még egyszer felmentem a rajt utáni szakaszhoz, kétségbeesve hallóztam, de a víz moraja elmosott mindent. Hirtelen ötlettől vezérelve elkértem a srác iratait és a hradoki rendőrörs felé indultam . Nem nagyon bíztam benne, de éreztem , hogy meg kell nyugtatnom a lelkiismeretem, hogy mégis mindent megteszek.
Beléptem a hradoki rendőrörs ajtaján és ledermedtem. Két megbilincselt rab nyakában a mi Zolink , majd később leírom milyen ruházatban , és éppen kiadta a jelszót:
- „ Na most azt énekeljük, hogy…”
Én részegnek még így nem örültem. Zolikát kiváltottam, visszavittem, feltámogattam a buszra és ismét hallgathattam a csapat nagyképű szövegét, hogy miért aggódtam, lám felesleges volt izgulni, különben is ők szolnokiak és mindent megoldanak stb.
Felhívtam az igazgatómat, hogy mégis jövök, nagy kő esett le a szívéről, mert senkit nem talált és már jó késő este volt. Az események menetét napokkal később tudtam rekonstruálni. Nem akármilyen történet bontakozott ki előttem. Az odáig ismert volt, hogy Zolika állt a parton és leste a hajóját jelentős úszás után. Nem sokkal a rajt után történt a kiesés, a hajó fenn is akadt egy rőzsegáton, ez, balszerencséjére egy nagy ívű kanyar előtt történt. Úszott vagy száz métert és kikapaszkodott jobb oldalon a partra. Csakhogy amíg kimászott a hajó elszabadult és mire megfordult az már leúszott mögötte. Állt a parton, lelkesen integetett mindenkinek, várta a hajóját de az ugyebár nem jöhetett. A lentebb levők és a felülről jövők is úgy gondolták, hogy azért integet vidáman mert kimegy a partra mint addigra már többen és jön az autóhoz. Állt, állt jó félóráig, kezdett hűlni a levegő , nagyon fázott és gondolta , most már kimegy megkeres engem. No ekkor derült ki számára a döbbenetes valóság: nem a parton hanem egy szigeten van. És akkor úgy okoskodott, hogy lesz ami lesz: kiúszik. Csakhogy a víz háromfokos volt erős izgalmi állapotban ( by Fábry ) , begörcsölt, majd bekómált, sodorta a testet a víz, de a mellényénél fogva fennakadt egy faágon. És odaagonizált. Egészen valószínűtlen szerencséjére azonban két szlovák kajakos azzal szórakozott, hogy beevezgettek az ártéri erdőbe, láttak messze valami narancssárgát, azt hitték strandlabda, gondolták kihozzák. Megdöbbenésükre a strandlabda egy félholt magyar volt. Gyorsan cselekedni kellett. Azt tudták, hogy a bal parton az erdőben van egy erdészház, mi nem is láthattuk, megközelíteni földúton csak terepjáróval lehetett. Rákötötték a kezeit az egyik kajak végére és áthúzták a bal partra és a már élettelen testet felvitték az erdészházba. Szóltak az erdész feleségének, hogy azonnal melegítsen vizet, de idő nem volt kivárni annak felmelegedését, lefektették a kunyhó teraszára föléálltak és lepisilték. Ezzel mentették meg alighanem az életét.
Azért elég nehéz lehet azt úgy feldolgozni, hogy valaki arra tér magához, hogy hanyatt fekszik és fölötte három férfi hugyozik rá. Úgyhogy elkerülendő a traumát ami szeszes ital volt a házban azt mind beletöltötték. Úgymint Borovicskát, Beherovkát, arcszeszt és a lámpából a denaturált szeszt is. Lefürdették, de nem volt ruha. Volt viszont a ház mellett egy madárijesztő. A madárijesztő egy kubai cukros zsákban izzított. Levették róla, vágtak rá két lyukat ahol kidugták a kezét és a csontrészeg fiatalembert ebben a szerelésben leadták a hradoki rendőrségen a bal partról a kerülőúton.
No de a történetnek még nincs vége. További vesegörcsökkel száguldottam hazafelé hajnali egykor kiszállok Pakson nyitom az ajtót és valami az ölembe esik. Útlevél Tasi Zoltán néven. Úristen ez hogyan jut haza- ez volt az első gondolatom. Haladt a busz a határ felé a többiek szóltak a még mindig merevrészeg fiúnak, hogy keresse elő az útlevelét. Hát nem találták. Ekkor kitalálták, hogy a busz WC-jét amúgy sem használják, fektessék be oda és pakolják rá a csomagokat. Úgy is történt, szállt fel a határőr: - Ceskoslovensky pasova kontrola prosim !- és akkor fordult meg bikában a borjú a WC-ből felhangzott a Hull a szilva a fáról kezdetű magyar népdal. Az egyik csaj azonnal kapcsolt és vezetésével egy kis kórus is rázendített, a határőr pedig megállapította, hogy nagyon vidám kis csapat tart Magyarországra a késői órán.

 

Folyók, völgyek, kalandok IX
 
Magyarok először vadvizen- mi voltunk 
 
Eljött ez a pillanat is amikor korábbi megírt történetet kell beemelnem, hogy értsék az olvasók kis családom és vállalkozásom egyedfejlődését. Mert hát 1992-93 telén belépett életünkbe a vadvízi evezés, amely több mint 30 éven keresztül töltötte ki április elejétől október végéig a mindennapjainkat. Kortörténeti dokumentum is egyben, ha elolvassátok megtudjátok miért.
Magyarok vadvizen- először általunk
Kanyarodjunk kicsit vissza kedves olvasók másik tevékenységünkhöz, a vadvízi evezéshez. Ugyanis büszkén mondhatjuk: mi voltunk a magyar elsők. Ejj de kár, hogy már megszűnt Rózsa Gyuri műsora. Szemezgessenek hát a történetből ki-ki vérmérséklete szerint.
Az iskolai vízitúráim hozadékaként egyre többen ismertek meg, és tudták meg rólam, hogy járom a folyókat általában csapatokat toborozva. És ekkor már megjelentek a műholdas csatornák , igaz még csak a Sky és a Super chanel. Sokan láttak persze azokon sokfélét, így a rafting is egyre nagyobb érdeklődést keltett. Egyszer csak azt vettem észre, hogy többen kérdezik, az új túralehetőségek apropóján:
-Te öreg, olyan vadvízi gumihajózást nem csinálsz?
Sajnos ( ekkor még ) nem csináltam, valahol a lelkem legmélyén pedig vágytam rá, de mindig is a realitások talaján mozogtam. Különösebb tőke nélkül új dologról nem is álmodozhattam.
És akkor 1993 telén egy szlovákiai ( pardon, akkor még Csehszlovákia ) sítáborban a tábor gondnokának egyszerű kérdése gyökeresen változtatta meg az életemet , a családom életét és kis túlzással adott lendületet a magyarországi vadvízi turizmusnak. Az inkriminált kérdés így hangzott:
-Nem akarsz raftinghajókat vásárolni?
Nem- vágtam rá, -de szerencsére a gondnok további okfejtésbe kezdett az üzlet megvalósítása okán:
-Most megy épp csődbe a breclavi Gumotex gyár és olcsón lehet ilyeneket vásárolni. A közelben fülelő diákok kontráztak: Tanár úr, az olyan k.va jó dolog, az biztosan mindenkinek tetszene! -És ekkor bevillant a sok korábbi érdeklődés is.
Nocsak- gondoltam- lássuk mennyi is az az olcsó. Akkori áron nagyjából 120.000 Ft volt a Colorado típusú, gyenge anyagú, rossz tervezésű 6-7 személyes raftinghajó. Lázasan járt az agyam, osztottam-szoroztam. Azt kezdettől fogva gondoltam, hogy ha belevágok többet kell vennem, hiszen néhány személyes utat nem érdemes szervezni, de a megcélzott 6 hajó kapitális költséget jelentett. Megkérdeztem a feleségemet, aki kategorikus nemmel, és : „hülyeség” megjegyzéssel bátorított, abban a pillanatban tudtam bele kell vágnom. Elsikkasztottam az összes megtakarított pénzünket, kértem hozzá kölcsön és a következő táborok buszaival vámmentesen az országba érkezett ( a dolog már elévült de akkor ez nem volt ennyire vicces ) a hat darab hajó.
De jöttek az újabb költségek: mivel fújjuk fel? Sosem felejtem azt a napot amikor iskolánk sportcsarnokában Várnai Peti barátommal az ottani kompresszorral alakot adtunk a Colorádónak, érdeklődve nézegettük a lábaknak való bujtatókat, az üléseknek nézett merevítőket és lelki szemeink előtt megjelentek Európa hegyi folyói amelyeket éppen ezeken a járműveken hódítunk meg. Lázasan kutatgattam a szakirodalomban , istenem hol volt még az internet, de találtam egy osztrák brossúrát az ottani folyókról. Azt hamar megtanultam, hogy a vadvizet nehézségük alapján osztályozzák I-től VI-ig, amiből a hatos gyakorlatilag járhatatlan , de már volt aki túlélte, az I-es meg nagyjából az áradó Rábának felel meg. Gondoltam olyan II-III közötti nekünk biztosan jó lenne. Láttam, hogy Magyarországhoz közel három ilyen található úgymint: Laming, Mürz, Schwarza. Március 15-én elmentem megfelelő folyót találni. A Lamingot kicsinek láttam, nagyjából három héttel később szilárd hajókkal végigeveztük a kis folyót, úgyhogy az első magyarországi szervezett vadvízi túra (ami ugyan még nem rafting ) időpontja a történeti hűség kedvéért: 1992 április 5 . A Mürzben nem láttam vizet, mit tudtam én, hogy jóval magasabban van a vízgyűjtője és még ott nem indult el igazán az olvadás a Schwarzát meg olyan helyes kis hegyi folyónak találtuk. Meghirdettük hát április 12-re az első Magyarországról szervezett rafting expedíciót ( az utókor számára a pontos dátum ezúton dokumentálva ), meghívtuk rá a paksi TV-t és a Zöld pont c. TV műsort és elkezdtük a szervezést.
No ekkor derült ki, hogy nemcsak a pumpák beszerzése a plusz költség, hiszen az iskola kompresszorát már nem csórhattuk el minden alkalomra, no és a folyók mellett oly ritka a konnektor, hanem a mi szappantartós kinézetű mellényeink és falapátjaink is tökéletesen alkalmatlanoknak bizonyultak, no és sisakok is kellenének, a neoprén ruhákról mint olyanokról nem is hallottunk. Az a hét a lázas készülődés jegyében telt el. Szereztünk a Malévtől TU 154-es gépekről leselejtezett mellényeket és találtunk felfújható katonai desszantos mellényeket is. Maradtunk a falapátoknál, tudtuk, hogy nem ideális, de jobb híján megtette, no de a sisak?! Az indulás napján a hat személyes hajónkra öt féle sisak állt rendelkezésre, úgymint: bányász-munkavédelmi sisak, jégkorong sisak, base-ball sisak, kerékpáros sisak, gördeszkás-bmx-es sisak.
-Gyerekek itt lesz a TV, nézzünk már valamennyire egységesen ki ! – mondtam ki a verdiktet. Döntöttünk: vásároltunk még három BMX szettet- csak ennyi volt a boltban. Ma is megvan a film: hatan öt sisakkal, az első négy fején a piros BMX-es szörnyűség , hátul kettőnknek egy db base-ball sisak annak nincs csatja alapból szorul a fejre, úgy gondoltuk Imrével aki felől a sziklafal arra mindig áttesszük. Ma már persze pontosan tudjuk, hogy a fejnek és a parton levő szikláknak találkozására szinte nulla az esély, ellentétben a vízen bekövetkezhető fejsérülések várható nagy valószínűségével.
Azt tudtuk, hogy a víz hőfoka a juj meg a hübazmeg között lesz. Nem túlzás feltaláltuk a neoprén ruha primitív változatát. Azt gondoltuk, hogy a gyapjúból súlyából kifolyólag lefelé elfolyik a víz és azt is tudtuk, hogy nylon alatt izzad az ember, mi tehát az Atomerőműből „kimentett” vegyvédelmi ruhákban, alatta gyapjú pulóver, lábon gumicsizmával, fejen változatos sisakokkal vágtunk neki az első magyar rafting kalandnak 1992 április 12-én.
Igen ám de amikor odaértünk a folyóhoz a vízállás egy méterrel volt magasabb a március 15-én látottnál és opálos zöld fehéren habzó rohanó víz fogadott a korábban látott átlátszó kedélyes folyócska helyett. Elbizonytalanodtunk : talán mégsem kellene- vetették fel páran.
Nem tehetünk mást, mindjárt itt a TV -feleltem és úgy éreztem egy életem egy halálom, amúgy is történelmi pillanatként értékeltem a szitut, az expedíciós lehetőséget, amin nekem a hajótulajdonos-ötletgazdának alapból ott volt a helyem.
Szóval a Tv felvétel és a túra is megvolt, a Colorádók jelentősen feljavították mai szemmel nézve a nehézséget. A Schwarza nem nehéz folyó, néhány zúgósorán azonban hintázott rendesen a vékony anyagból készült csehszlovák csoda. Nagyokat üvöltöttünk-sikítottunk a gyönyörtől. Egy veszélyes pont van a folyón ahol a későbbi statisztika jelentős borulási arányt mutatott, de ott is gond nélkül átjöttünk. Vigyorgó arccal elégedetten szálltunk ki a ragyogó napsütésben.
A TV-sek elbúcsúztak, elmentek. Még egy kört !! -adtam ki az ukázt és mindenki lelkesen hajlott is rá. A második körben hatalmasat pereceltünk. A jéghideg víz satuként szorította a mellkasomat, a gyapjú húzott lefelé, komolyan bepánikoltam, és éreztem: ez nagyon nem játék. Kavarogtak bennem a gondolatok ennek az új dolognak a biztonsági kockázatáról, a szervezés mikéntjéről, különös tekintettel, hogy nem akartam lelketlen vállalkozóként a Blikk címlapján szerepelni mellettem a tragédiát szenvedett utas fotójával. Kedden lement az adás , a végére kiírták a telefonszámunkat. Mit mondjak, egy hétig füstölt a telefonunk, hívott boldog-boldogtalan, három hétre előre komplett buszok teltek meg, a szellem kiszabadult a palackból. Ma is áldom az eszem, hogy a túrák hasznát azonnal védőfelszerelésekbe kezdtem forgatni, és a magam módján igyekeztem megtenni mindent a biztonság fokozásáért. Egy csapásra ismert lettem a túrázó berkekben. Már úgy emlegettek: - „ Hallottad, Pakson van egy vállalkozó aki raftingtúrákat szervez?! „ Volt, hogy más túrán éppen nekem mesélték…Nem volt többé megállás…
Szóval üzlet és biztonság. Ma már látom, mennyire hályogkovács módon kezdtük ezeket a túrákat szervezni. Mostani tudásunkkal elképedünk akkori merészségünkön. No és az elindított lavina… Boldog-boldogtalan jött a túráinkra. Volt aki azonnal az üzleti lehetőséget látta benne. Nagykőrösi testnevelő tanár Attila könyörgött hol vehetne egy hajót mert hobbyból akar jönni néhányszor. Majd vett vagy ötöt és sportturizmus feliratú kisbusszal elkezdte hordani az ottani diákokat beállítva magát szakembernek, miközben azt sem tudta, hogy pl. a Salzán milyen vízállásnál hol nem szabad vízre szállni. A sors megbüntette, egyik túráján ami amúgy az illegális utazásszerezés iskolapéldája volt közlekedési balesete lett és kényszerből felhagyott vadvizezéssel. Vagy ott volt K. Gábor a legviccesebb példa. Eljött velünk ősszel a Belára, személyesen húztam ki egy rőzsegát alól kis híján megfulladt. Azt mondta van egy klubja és következő május közepét egy az egyben kibérelte. Majd a kettőnk közötti baráti viszonyra hivatkozva folyamatosan előlegfizetési halasztást kért. És két héttel a túrák előtt közölte, hogy vett hajókat , most már maga fogja a túrákat csinálni. Akkori árakon nagyjából fél millióval fürdetett meg, hiszen elhajtottam mindenkit arról az időpontról, két hét alatt meg már nem lehetett arra az időpontra szervezni. ( kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni- nekem a síkvíz után vadvizen is sikerült ) Majd hanyatt estem amikor megtudtam, hogy az egyetlen sikeres, utasként túlélt túra alapján Magyarország legtapasztaltabb vadvizes túravezetőjeként hirdeti magát. Hát még amikor ártatlan arccal kérdezte:
-Most haragszol?
Csak a jólneveltségem okán nem vertem szét a képét.
Arra azért éppen ezeken a példákon keresztül rájöttem, hogy a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb baleset is lesz, meg kel tehát tennünk mindent a biztonság fokozására. Neoprén ruhákba, korszerűbb mellényekbe , hajókba fektettük a pénzünket, kiküldtünk túravezetőket az osztrák licensz megszerzésére és másik két céggel megalapítottuk a Vadvízi Túráztatók Magyarországi Egyesületét. Nem titkolt célunk volt, hogy kiszűrjük a kalóz túráztatókat. Azután amúgy jó magyarosan éppen a kalózok menedékévé vált a VTMSZ tagság, és néhány egyéb apró inkorrektség okán később kiléptem ebből a szervezetből. Balesetek pedig lettek, szerencsére nálunk nem történt végzetes, de tanulságos ( és mai szemmel nézve volt ami humoros ) esetek voltak. Erről írok majd legközelebb. Addig is maradtam tisztelettel: Leskó László


 
Folyók , völgyek, kalandok VII

Amiért Santa Barbara fontos lett

Megérkeztünk ahogy kell a 66-os úton Hollywood és Beverly Hills felől . A 66-os Santa Monicánál véget ér, a belvárosban hamar megtaláltuk a szállást, nézegettük a térképet hova menjünk másnap. San Diego állatkert ? Universal studió ? vagy valahova a környékbe ? Én mindig máshogy voltam bekötve mint a feleségem, engem pl a Santa Clara egyetem uszodája ahol a világon elsőként világcsűcsot úszó klubcsapat Don Schollander vezetésével összejött jobban érdekelt ezeknél, de beláttam az már kicsit messze esik. És akkor megpillantottam azt a helyet amire akkor jöttem rá: nekem ezt nagyon látni kell. Santa Barbara És ennek története van.
A 90-es évek elején a TV3 nevű adón ment a napkelte. Reggelente azt néztem, amúgy háttérműsorként, közben dolgozgattam. És általában bekapcsolva maradt a TV. Egyszer valahogy odapillantottam és az alábbi elmés jelenetet láttam:
Fiú kezében egy táskával egy csónakkikötőben a lánynak:
-Itt a bizonyíték !
-Miről Joe ?
-Hogy ártatlan vagyok
-Nem hiszem Joe !
-De hinned kell nekem
-Nem tudok már hinni neked
-De ebből láthatod: ártatlan vagyok
-Óh bár csak úgy lenne
( akkor nézd már meg azt a kib....ott táskát- gondoltam én )
- De hát itt van a bizonyíték a táskában
- De mi van ha mégsem Joe ?
-De ezért küzdöttem miközben üldözött apád és a testvéreid...
- A bizalom Joe, az veszett el belőlem
- De ha egyszer megszereztem
( tényleg nézd már meg b..meg ne szenvedtess !!!- morogtam én )
- Olyan más lett már minden
- De minden a régi lehet hidd el
-Nekem az kell, hogy megbizonyosodjam
-Minden itt van a táskában éjt nappallá téve küzdöttem érte, de most már az enyém
-Mi van ha mégsem bizonyít ?
( dögölnél meg , hát nézd már meg-őrjöngtem a TV előtt )
-De látnod kellene !
- Majd ha lesz erőm megnézem
- Addig őrzöm, hisz az életem függ tőle, ki nem adom a kezemből
Ezt követően egy lovas vágtatott el mellette , kikapta kezéből a táskát a képernyőn megjelent a holnap folytatjuk felírat. Hát a jó édes anyátokkal szórakozzatok -gondoltam én de másnap a Napkelte után megint ez ment. A világ valaha volt leggagyibb Tv sorozata. Olyan rossz volt, hogy az már valami félelmetes. Az egészet egy ház előtt, egy csónakkikötőben és egy stúdióban forgatták. Utóbbiban a jelenetek 90 %-át, a főcím mutatott csak egy érdekes kisvárost a sorozat címe : Santa Barbara volt és Los Angeleshez közel Kaliforniában játszódott. Gyermekeim azt röhögték, ahogyan hangosan káromkodom a TV előtt. Hiszen az alábbihoz hasonló párbeszédek és csavarok tömegével voltak benne , de például a kertbe ereszkedő ejtőernyős jelenetet is stúdióban forgatták, látszottak a jupiter lámpák is. feleségem könyörgött: - Laci kapcsoljuk el mert infarktust kapsz.- Mit mondjak: kitartottam. Abban biztos voltam, hogy a végén kiderül az igazság ( Joe ártatlan ) de már érdekelt hogyan, hiszen a szálak giccsesen annyira kuszáltak voltak. És akkor kb 13 résszel a vége előtt- megszűnt a TV 3.
Később utasom volt Temesvári Marietta a csatorna egykori programigazgatója, valahogy szóba került ez a sorozat. Marietta vásárolta annak idején a csatornának.
-Hát Te tudod a végét ?- fordultam reménykedve hozzá.
- Ugyan már egyetlen részt sem láttam, kilóra adták fillérekért.
Így azután soha többet nem is volt esélyem kideríteni, hogyan bizonyosodott be Joe ártatlansága. De ha már erre jártam, gondoltam tartozom annyival magamnak: megnézem Santa Barbarát.
Egy bűbájos tengerparti kisvárost találtam, amit rögtön be is vettem következő évi túrámba is. Csodálatos tengerpart, spanyolos stílusú építészet, zöldben lüktető csoda, sokkal helyesebb mint a mellette levő nálánál híresebb Beach. Azt valami Malibunak hívják.....

 

Folyók, völgyek, kalandok VIII
 
Bécs-Budapest
 
Esetünk Bandi bácsival
Kanyarodjunk vissza a hőskorba, a nagy nemzetközi túráinkat megelőző időszakra, amikor ott álltunk Pakson a vadi új kenujainkkal és az üzlet nagyon nem akart beindulni.
Szomorúan konstatáltuk, hogy vesztesek vagyunk. Pakson laktunk, értelemszerűen Duna túrákban gondolkodtunk. Csakhogy oda senki nem akart jönni. Túl veszélyesnek tartották. Nagy víz, jelentős hajóforgalom. No és a megszokottól valami teljesen más. Elment ugyanis a vízitúrázó a Tiszára. Csorgott, strandolt, kikötött, sörözött. Ha nem érte el a campinget akkor megaludt homokpadon. Mindezt a Dunán nem tehette. Nyírségi és nyugat-magyarországi kollegák arattak, nekem mind a Tisza, mind a Rába messze voltak. Oda-, és visszaszállítás jelentősen megdobta a költségeket. Nyíregyházi túráztató a zsigulija mögött egy óra alatt Tiszabecsre ért és Dombrádról vagy Tokajból nagyjából ugyanennyi idő alatt vitte vissza. Nekem csak a szállításra plusz egy-egy napot kellett volna számolni.
De a kutya úristenit- gondoltam- csináljunk valami érdekeset amivel esetleg a Dunára szoknak. Így merült föl egy Bécs-Budapest kenutúra ötlete, illetve, hogy meg is érje legyen mindjárt három.
El is kezdtük hirdetni , ez azt jelentette, hogy nekem mint túravezetőnek egymás után háromszor kellett Bécstől Budapestig eveznem, újra és újra felszállítanunk a kenukat. Feleségem volt a parti kísérő autó, így háromszor pokoli sok volt , de úgy voltunk vele: minden utast megbecsülünk , legyenek velünk elégedettek és jönnek majd máskor is.
20-25 embert tudtunk beszervezni az első két túrára és a harmadikra egy komplett főiskolás csoport jelentkezett 38 emberrel Dunaújvárosból.
Illetve még valaki. Kaptam egy képeslapot az alábbi szöveggel: “ A Mechwart szakközépiskolában láttam a szórólapjukat, szeretnék jelentkezni az augusztus 18-i Bécs-Budapest vízitúrára J. András víziturista. Természetesen teljes nevet írt és én ebben a könyvben nem csinálok titkot a nevekből de számításaim szerint már jelentősen túllépte a kilencvenet, alighanem nem él már és nem szeretném az emlékét sem megsérteni sem nevetségessé tenni, még ha valójában a teljes történeti valóságot írom is le.
Nos ez 18-i túra a dunaújvárosi zárt csoport volt, kiegészülve egy paksi kislánnyal Herbák Szilvivel, ide jelentkezett J.András vízitúrista. Meghagytam feleségemnek, hogy amikor felveszi Dunaújvárosban a csapatot ugorjon fel az Osztyapenkó melletti Hotel Wienhez ahol ez a Bandi gyerek száll fel.
-Megőrültél, egy ember miatt kerüljön a busz 70 kilométert ? Elviszi a befizetése nagy részét !
-Nézd drágám, még kicsik vagyunk, minden utasért meg kell küzdenünk. Ezt olyannak érzem, akinek ha tetszik amit csinálunk rendszeresen fog jönni.
-Indultam tehát a kenukkal Bécsbe délután, micsoda procedúra volt addig a kiviteli engedélyek megszerzése, a hajók ki-, majd beléptetése stb. Így Bandi bácsi bemutatkozásáról csak később értesültem. Feleségem a busszal és a 39 utassal megérkezett a Hotel Wienhez, ott állt nagypapa és nagymama az unokával és a csomagokkal. A srác szimpatikus rátermett fickónak tűnt, nagypapa felszállt a buszra feltenni a cuccot, pakolgatni kezdett az egyik ülésre és föléje. Eltelt pár perc és Marcsi mondta az öregnek, hogy lassan indulni kellene , küldje már fel a Bandi gyereket mire az öreg közölte, hogy ő J. András a többiek csak kikísérték. Nos el is indult a busz, nagyjából Biatorbágy magasságában velőtrázó üvöltés harsant a buszban :
- Allj, állj, megállni ! Becsapnak ! Nem is viszünk hajókat !
- Feleségem nagy önuralommal felvilágosította, hogy oly nehezen tudnánk az autóbuszra felpréselni 10 kenut, azok már úton vannak Bécs felé. Bandi bácsi látszólag megnyugodott de azért alkalmi közvéleménykutatást tartott a diákok között, hogy szerintünk igazat mondott-e a nejem és ők megbíznak-e a szavában.
Kiért reggelre a csapat a Bécs feletti Klosterneuburgba. Ott szálltunk vízre és beeveztünk a Bécsen átfutó iparcsatornába, ez bevett szokásunkká vált, az Odeonnál tartottuk meg általában a pihenőt. Épp ott ejtőzöm amikor a Bandi bácsival egy kenuban ülő három fiatal elém állt:
-Laci mi hazamegyünk, hogyan jutunk Bécsből Magyarországra ?
-Mit csinálok ? Mi vaaan ? Miért ?
-Hazamegyünk. Mi ezzel az emberrel egy percet nem túrázunk tovább !
Ne hülyéskedjetek már gyerekek, holnaptól nem vele eveztek egy hajóban de a feleségem már előrevitte a csomagokat Hainburgba. Ez utóbbi érv volt a döntő, kénytelenek voltak tovább jönni, az okokat nem részletezték, azt mondták :majd meglátom…
Este a következő párbeszéd zajlott le a táborban :
- Bandi Bácsi holnaptól átülsz hozzánk !
- De miért Lacikááám ? ( Ezzel a hosszan nyújtott megszólítással a túra végére annyira az agyamra ment, hogy még később is felriadtam ha álmodtam róla )
- Tudod kicsit orrnehezek vagytok és nálunk Szilvi könnyű és stabilabbak leszünk, most jön majd a Morava kőgátja , a pozsonyi nehéz kikötés, nem szeretnék felesleges kockázatot vállalni.
- Jajj de kár úgy megkedveltem ezeket a gyerekeket…
- Biztosan ők is kedvelnek téged, de értsd meg első a biztonság- néztem a komoly képpel bólogató, elfordulva fuldokolva röhögő srácokra.
Másnap azután hamar megtudtam mi a magyarok istene. Pár száz meter után :
-Lacikáááám ! Mi ez a piros bója itten ?
-Az a hajó út jobb oldala Bandi bácsi.
Újabb pár száz méter után :
-Mit mondtál Lacikáááám mi a piros bója ?
-Az a hajó út jobb széle Bandi bácsi
Nem telt el még egy kilometer sem :
-De mi van ha felfelé jövök Lacikáááám ?
- Akkor a bal oldala Bandi Bácsi.
Esküszöm egy kilométer sem telt el a következő kérdésig.
-Mit mondtál Lacikáááám lefele a jobb oldal a zöld ?
-Nem Bandi bácsi lefele a piros felfele a zöld…
A közelünkben lapátolt Bandi bácsi előző napi személyzete. Fura fény lobbant a szemünkben és mosolyogva kérdezte az egyikük :
-Te Laci mi ez a piros bója itt ?
Még ki sem nyithattam a számat Bandi bácsi üvölteni kezdett:
-Még ezt sem tudja ! Minek jön az ilyen vízitúrázni !!!!
Hosszan sorolhatnám Bandi bácsi tragikumba forduló furcsa megnyilvánulásait, de most csak néhányat, hogy értsd derék olvasó mi mindent kell kiállni egy kezdő túraszervezőnek.
Gönyüben volt aznap este a tabor egy óriási áradás után pár héttel. Az áradás nyomán esténként az egész Duna medernél olyan hatalmas volt a szúnyog invázió, hogy gyakorlatilag amint a nap lement képtelenség volt megmaradni. Volt némi ismeretségem a Rába stadionban ezért a következő menetrendet agyaltam ki. Kikötés után Marcsi elviszi a lányokat a stadionba zuhanyozni a fiúk addig felállítják a sátrakat. Marcsi visszajön, elviszi a fiúkat és visszahozza a lányokat, majd a végén üresen bemegy Győrbe és kihozza a srácokat. Be is indult holtfáradt nejem, az öreg ült háromlábú kisszékén ( erről később ejtek még szót ) és pihengetett, a fiúk pedig dobták fel a sátrakat. Megkérdeztem:
-Bandi bácsi nem állítassz sátrat ?
-Ráérek még azzal, percek alatt megvagyok Lacikááám
-De nemsoká jön a kocsi és megyünk zuhanyozni…
-Tiszta vagyok ééén
Ráhagytam. Már négy napja izzadt ugyan abban a pólóban, büdös volt mint a három napos máj, gondoltam legalább nem kell az orrokat befogni a furgonban. Marcsi visszavitte a lányokat épp indult volna Győrbe a fiúkért , amikor Bandi bácsi mégis úgy döntött, hogy eljön fürödni. Szerencsére hőség volt , mert Marcsinak az összes ablakot le kellett engednie , hogy ne legyen rosszul hősünk illatától. Engem csak azért nem ütött meg a guta, mert Győrben az egyik kislányról kiderült, hogy alighanem napszúrást kapott és el kellett vinni orvoshoz, az öregnek lelkére kötöttük, hogy sietünk vissza. Jó háromnegyed óra múlva amikor megjöttünk Bandi bácsi még mindig ugyan abban a pózban ( és pólóban ) beszélgetett a portással és amikor megkérdeztem miért nem fürdött a legteljesebb nyugalommal válaszolta:
-Olyan jól elbeszélgettem a kollégával.
Visszaért tehát a kis csapat Gönyüre, mindenki sprintelt a sátrába, magam is így tettem amikor 10-15 perc múlva velőtrázó üvöltés harsant- igen, jól gondolják- Bandi bácsi szájából:
-Aúúúú , ohh, huhh nagyon csípnek, segítsen már valaki !!!!
Pár másodperc kínos csend majd valamelyik sátorból csak ennyi hallatszott :
- ANYÁD !!!!
Másnap az almásfüzitői hosszú egyenesben eveztünk. Kilométerekről látszott és észleltem is, hogy a vihar felénk tart. Kifele irányítottam a hajót és a csapatot, Bandi bácsit is figyelmeztettem, hogy jön a vihar.
-Messzeee van az Lacikááááám !
Nagyjából félperc múlva csapott le rank az égi áldás éppen a partot érés előtti pillanatokban. Az öreg eszeveszetten csapkodott a lapátjával és üvöltötte, hogy nem akar megázni. Elsőként ugrott a partra hóna alatt a háromlábúval, nem is törődve azzal, hogy nekünk így mennyire nehéz a viharban kikötni és elszaladt. Mint említettem a három lábú székkel, amely olyan volt neki mint hallgatag Drugicsnak a létra ( bocs P. Howard ! ), mert mindenhova vitte magával a hóna alatt, sörözőbe, múzeumba de tán még a WC-re is. A csapat berohant egy pajta szerű épületbe és a jéghideg eső meg a viharos szél következményeként együtt vacogott. Negyedórányival később valakinek eszébe jutott, hogy nincs velünk az öreg. Kinéztünk a Duna felé és a töltésen a szakadó esőben fel-le bóklászott, vizslatva a tájat hóna alatt az elmaradhatatlannal. Valamelyik jobbérzésú csaj kiáltott neki, hogy : -Erre Bandi bácsi erre….
-Áh, most már mindegy legyintett és sétált tovább…
Tahitótfaluból indultunk az utolsó napon. Bandi bácsi kérdezni kezdett:
-Lacikááám hol lesz este a táborhely ?
-A Lupa szigetnél bandi bácsi
-Menjünk inkább a Rómaiig !
- Nem lehet Bandi bácsi, mert a Lupánál foglaltunk táborhelyet.
Pár perc múlva :
-Lacikááááám menjünk már a Rómaiig !
-Nem lehet Bandi bácsi, mert Marcsi már elvitte a csomagokat a Lupához.
ismét eltelt pár perc:
-Tudok a Rómain egy olcsó ifjúsági szállást !
-Értsd már meg Bandi bácsi a Lupánál van foglalásunk és a csomagunkat is odavitte a trailer
Nem részletezem, még vagy háromszor próbálkozott és ekkor elszakadt a cérna:
-Fogd már be vén hülye mert beleváglak a vízbe !
-Jól van no Lacikááám nem kell idegeskedni de tudok ott egy olcsó ifjúsági szállást !
Aludtunk a Lupánál. Este a fiatalok bementek Budapestre, majd mindegyiknek volt rokona, ismerőse, vagy éppen csak valamelyik szórkozóhelyre néztek be. Egyedül Bandi bácsi a budapesti üldögélt a kisszékén, amikor megkérdeztem, hogy neki nem lenne-e jobb családi körben saját ágyban aludni rezignáltan ennyit mondott:
-Ááááá örülnek azok ha nem vagyok otthon….
Nem volt semi kétségem.
Másnap hatalmas esőben indultunk. A meteorológia délutánra szép időt jelzett, így hát esőkabátban indultunk de a Római környékén valami brutális esőben és metsző szélben kerültünk, ki akartunk kötni
-Bandi bácsi mere van az az ifjúsági szállás ?
-Hát itt elől…vagy nem is inkább visszább… de az is lehet, hogy már elhagytuk. vagy mégis az ott elől….
-Mikor voltál itt utoljára ?
-18 éve egy túrán…
No de minden rossznak egyszer vége szakad. Fantasztikusan szép időben nyugodt vizen eveztünk át Budapesten a cél a Kis-Duna ágban a Csepel szigeten volt. Nekem ez volt a szezonban az iskolai két tiszait is hozzáadva az ötödik túrám, túl voltam az ezer leevezett kilométeren ráadásul ebből a három Duna egymás után háromszor kettőszázkilencven. Már nagyon elegem volt. Előre elterveztem, hogy a célban kidobom a lapátot kirúgom a hajót a partra , kifekszem a fűre és vizet még pohárban sem akarok látni. Persze előbb elmagyaráztam, hogy egy álló hajó mögé kötünk ki, nagyon vigyázzon mindenki be ne szívja az álló hajó, nagy ívben kerüld meg stb.
Úgy is történt, hajó ki, lapát ki békésen zihálok a fűben amikor vadállati üvoltés, ki mástól mint Bandi bácsitól: -Áh, huhh oda gyorsan !- mutatott az állóhajó fölé. Úristen gondoltam valakivel tragédia történt, és már löktem is vissza a kenut, Bandi bácsi szolgálatkészen beugrott elém, tepertünk az állóhajó fölé. Sehol semi. Csak nem alákerültek ?! Kérdezem az öreget :
-Mit láttál bandi bácsi ?
-Éééén semmit. Csak most jött a feleségem meg a lányom és gondoltam csináljanak már egy olyan fotót amin megérkezünk.
- Megtettem azt amit talán nem szabadott volna. Megfogtam a kenu szélét és magunkra borítottam. Gondoltam : nesze vén hülye erről legyen fotód !
A következő évtől április tájban hosszú évekig menetrend szerűen kaptam egy postai lapt amelyben Bandi bácsi biztosított, hogy élete élménye volt a Bécs-Budapest túra és jön ám velünk legközelebb is ha az anyagi helyzete megengedi. Vagy tíz évig küldtem neki minden programot, de később már a lapjai is elmaradtak....

2022. november 12., szombat

 

Folyók, völgyek, kalandok VI. rész
 
Viva Las Vegas !!!
 
Amerika a rejtélyek országa.Las Vegasba érkezésünkkor végigjárjuk a város egyik (nem a csillogóbb )oldalát. Amolyan Las Vegas felsőt, nintha Budapestből Kőbányát látnánk. Szállásárak két személyre 70USD és a csillagos ég között. Nem vagyok zsugori és sóher sem de eddig 40-50 között jó szállásokon aludtunk.Végre találok egy 50 dollárost. Bár ne találtam volna.De már lejártuk a lábunkat nincs erőnk továbbmenni.Ezután egy rendkívül szakadt recepciós közli hogy erre jön még kilenc dollár tax is. Össze is adja számológéppel az ötvenet a kilenccel, majd bekasszírozza az 59-et, majd kér még öt dollárt depositként a kulcsért amit majd visszaad ha nem teszünk a szobában kárt és leadjuk a kulcsot. Bemegyünk a szobába, sírni támad kedvünk. Ótvaros lepukkant belső, pecsétes gyűrött ágynemű. utóbbit kicseréltetjük egy pecsét nélküli kicsit gyűröttre. A tulaj háborog hogy ennyi pénzért mégis mit akarunk. Nem részletezem:ruhában aludtunk, másnap mielőbb el innen. Hajtunk keresztül a csillogó villogó városon és észreveszünk egy táblát a luxusabb oldalon:motelszoba 29 dollár. Hisszük is meg nem is. Odamegyünk. A szoba valóban 29 dollár, két személyre 41. Óh ez remek, kérdezzük mennyi az illeték, hülyén néznek ránk: benne van az árban. Belesünk:szép szobának tűnik, elfogadjuk. Majd hanyatt esünk amikor belépünk. Meseszép szoba, csodás fürdőszoba , mikro, hűtő, tv, vasaló állvánnyal, hajszárító, ropogós tiszta ágynemű. Mindez az előző rémálomhoz képest 18 dollárral olcsóbban. Kedvünket még a másnapi felfedezés sem rontja el : az Excalibur luxusszállóban aznap 80%-os árkedvezmény reklámból. A 300 dolláros ötcsillagos szoba 60 dollárért megkapható. Egy dollárral több mint a két nappal előtti rémálom. Az élet meseszép....

 

Folyók, völgyek, kalandok V. rész
 
A Loire
 
Minden vízitúrázó álma. Kétségtelenül nagyon szép és izgalmas folyó. Mindenki aki valaha vízitúrázott vágyik ide. De akkor 1993-ban ez még nagyon utópisztikusnak tűnt. .Olyan magunkfajta őrült túraszervezők ötletének gondolták és ha nem lett volna mögöttünk a Strassburg-Párizs túra, akkor kevesen hittek volna nekünk. De szerencsére ott volt és viszonylag könnyedén összejött a busznyi ember. Ide már feleségem is velünk tarthatott, és ha már lúd legyen kövér : 10 éves kislányom és Amisse nevű német juhászom is a csapat tagja volt.
Juhász Ágika próbált utánunk nyúlni , lebeszélt pár embert, hogy a Loire nem is evezhető, nincs benne víz, de a többségre nem nagyon tudott hatni, nekünk jobban hittek. Valóságalapja annyi volt a dolognak, hogy augusztusra rendre ha nem is hajózhatatlanná de élvezhetetlenné válik. Július elején azonban még általában jó. Abban az évben brutlisan volt jó. A hegyekben több napos esőzés volt mi pedig az árhullámmal hasítottunk a vizen. Ez a következő években okozott gondot, ugyanis apadó folyónál ezeket a távokat csak keservesen lehetett teljesíteni, így évek folyamán több módosítást hajtottunk végre a programban.
A Chécy kenuklub sportvezetői nagyon készségesek voltak, odaérkezésünk estéjén elvittek a Saint-Laurent-i atomerőműhöz, hogy személyesen mutassák meg a pontos átemelési helyet és módot. De összeségében is nagyon sok segítőkész emberrel találkoztunk a túrán.
Azoknak aki ide mennének vízitúrázni néhány alapvetés: 1 A Loire menti kastélyok döntő többsége nem a folyó partján van, sőt: jó pár több kilométerre is 2, Nem csak a kastélyok jelentik a látványosságot például Cadilac múzeum, Dolmain sírok, Leonardo kiállítás, édesvizi akvárium, kóstolásos bormúzeum, barlanglakások stb. 3, A folyón haladásnak vannak veszélyei amire nagyon oda kell figyelni.
Tekintettel a harmadik pontra később már máshogy csináltunk sok mindent, de akkor fejest ugrottunk az ismeretlenbe, a felfedezők bátorságával és a kalandvágyók izgalmával, túlzott vakmerőségével vágtunk neki az útnak. Az én kenumban például négyből csak ketten tudtunk úszni, jómagam és a kutyám, a feleségem és a kislányom nem. Orleansig nem is volt baj, de akkor elértük az első soklyukú hidat. Igen ez egy külön kategória arrafelé. Az új hidaknál semmi gond , de régen úgy építettek hidakat a franciák , hogy a folyó egy részét elrekesztették, ide felépítették a híd azon részét, majd egyszerűen kiszedték a zárást, viszont a sok kő nagy része ott maradt, így a legtöbb helyen WWII-III típusú zúgók alakultak ki. Tudni kell melyik hídnál melyik lyuk a legjárhatóbb, azt is hogyan kell megevezni. Mi mindezt csak akkor vettük észre amikor odaértünk de már nem volt visszaút. A legbrutálisabb hídnyílás felé sodródtunk, a fal magas volt kiszállni már nem lehetett. Marcsin és Eszteren volt mentőmellény, de rápillantva a zúgóra ez nagyon sok esélyt nem adott. Ráüvöltöttem Marcsira, hogy ha borulnánk ő kapaszkodjon a hajó peremébe, én Esztert mentem. Felrohantunk egy brutális hullámra, a hajó orra magasra emelkedett hitvesemmel, majd a mélybe zúdult és befúródott a következő hullámba, majd még kétszer ugyanez. Valami isteni csoda okán nem borultunk csak a hajónk telt meg vízzel, de ennek is nagyon örültünk. Ettől kezdve a zúgókat egyedül, vagy a kutyámmal vettem váltakozó sikerrel, de a csapat minden kritikus ponton felállt egymás segítésére. Orleántól Saumurig eveztünk parádés élményekkel.
A legjobb gondolataim mindig a WC-n születnek. A harmadik Loire túránk két évvel később már nehezen szerveződött és ezen a túrán egyik hajnalban a mountlouisi kemping vécéjében nagyot csaptam a homlokomra : De hiszen ez remek kerékpáros terep is. Hát a busz hozhat 20-22 kerékpárost és ugyanennyi víztúrázót is. Még abban az évben ráálltunk a kerékpáros turizmusra is.
No de nem fárasztom olvasóimat most már a szakmával, következzen néhány történet ezekről a túrákról, van bőségesen, hiszen 26 év alatt több mint ötven ilyent csináltunk, általában közmegelégedésre.
Ebben az időszakban a gyerekeim életébe is beépültek a ezek a szervezések. Eleinte utasok voltak, később már a túrák vezetésébe is beszálltak. A végére eljutottunk oda, hogy nyaranta készült egy családi táblázat, mikor , ki hol található, beleértve a kutyánkat is amit át kellett passzolgatni egymásnak, Angliában ugyanis rendkívül szigorúak voltak az állatokra vonatkozó karantén szabályok.
Az első ilyen történet Eszterkémhez fűződik. 1994 júliusát írjuk 11 éves kamaszlányom a chaumonti campingben zuhanyozni indult. Azután sokáig nem jött . Valakinek aki szintén a zuhanyozóba indult szóltunk, hogy sürgesse már meg. Jött is vissza a hirnök: Eszter elvágta a lábát, nagy fájdalma van nem tud ráállni. Rohantunk a zuhanyozóba ahol elsőnek csak azt láttuk hogy az elválasztó mögött az egyik zuhanytálca tiszta vér. Az történt, hogy Eszterke úgy csúszott el, hogy a kabin elválasztójának alsó éle, amely kb 25 centire volt a földtől, elvágta az achillesét. Jó mélyen.
Mentő nem volt a közelben, vasárnap volt kétségbe esve kerestünk orvost. A campinges megadta az ügyeletes nevét, az vagy 8 kilométerre egy másik faluban volt. Sajnáltam nagyon a kislányt , no és magamat, hiszen percek múlva kezdődött a VB döntő, amire egész évben vártam, no akkor ez ugrott.
Becipeltük Eszterkét az ügyeletre, az orvosnő felfektette a vizsgálóasztalra, majd óriási meglepetésre egy nagy sebészeti könyvet kezdett lapozgatni. Döbbenten néztünk egymásra. Végül megtalálta a keresett oldalt, kirakta nyitva az asztallal szemben a könyvet amin az öltési minták voltak és nekilátott. Közben szabadkozott. Kiderült, hogy Franciaországban a hétvégén 5-6 falunak van egy ügyeletese. Most ő a soros, ő pedig fogorvos. Alapfokon tanulta az izmon levő seb varrását is de jobb biztosra menni. Közben ketten fogtuk a kislányt. Én a felső testét a bátyja a lábát szorította le. Sosem felejtem el ahogy Eszterke szuggerálta magát:
- Nem fáj, nem fáj, nem fáj….au… hülyeséget beszélek nagyon fáj !!!!
Fél óra alatt elkészült a mű. A varratszedés már itthon történt a sebészprofesszor- miután elmeséltük az előzményeket- megnyugtatott: ennél szebben és szakszerűbben nem lehetett volna összevarrni. Szóval: minden jól sikerült a második félidőt már én is néztem egy közeli kocsmában.
Legnagyobb gyermekem sem kerülte el a kalandokat, 15 éves volt amikor egyik Loire túrán Toursban kaptuk az értesítést. APEH vizsgálat, sürgősen haza kell menni. Félrehívtam a gyereket: Figyelj ide ! Tavaly már végigmentél ezen a túrán. Ismered a táborhelyeket. Itt van minden térkép, írásos anyag, angolul, németül valamennyire beszélsz, van a csoportban egy francia szakos egyetemista ő is segít, holnaptól te vagy a túravezető.
Nem nagyon ellenkezett, azt már sejtette, hogy úgyis hiába. Aggódva hagytuk ott, de az egyik legjobban sikerült túrát csinálta. Az utasok lelkendeztek milyen profi a kis srác, sokan visszajöttek más túrákra és ez volt az igazi fokmérő. Innentől evidens volt, hogy évente több túrát is vezet. Amikor érettségizett a barátai a Szelidi tóra hívták. Csakhogy az esemény egybeesett az az évi első Loire túrával, ahol ő volt a kijelölt túravezető. Kétségbeesve könyörgött.
-Na jó , megpróbálunk valamit. de kevés az esély – adtuk meg a halvány reményt.
Néhány nappal később valami rosszat csinált a részletekre már nem emlékszem, de ekkor szakadt ki feleségem szájából az ikonikus mondat :
-Nem mész Dunapatajra, ott fogsz rohadni a Loire menti kastélyoknál.
Döbbenten néztünk egymásra. Te jó isten, ha valaki ezt most az ajtó előtt hallotta mit gondol rólunk . Kik ezek a sznobok ?! Az élet végül is megoldotta, Dunapataj más ok miatt elmaradt.
De nem mindenkinél „ vadon nőnek” a gyerekek mint nálunk. Az egyik Loire túrán anyuka a nap minden percét végig aggódta a barátnőjével együtt evező 19 éves egyébként kajakos kisfiáért. Ha csak egy kanyarban lemaradt már végig kellett hallgatnunk az összes katasztrófa variációt, mi minden történhetett kicsi fiával.
Egyik ilyen lemaradásnál nyugtattuk, hiszen vészhelyzet nem volt, a víz kellemes volt, biztos jön nemsokára ( úgy is lett ). Letorkollt bennünket:
-„ Nektek könnyű, nektek három van, nekünk csak ez az egy „
-Azt hitte nálunk fogyóeszköz a gyerek…..

2022. november 3., csütörtök

 

Folyók , völgyek, kalandok IV. rész
 
Ellopták a túrámat
 
Nálunk annyi mindent lopnak. De hogy egy komplett túrát is, azt azért nem gondoltam volna. A történet amelyet leírok , minden szava igaz. Minden dokumentumot őrzök, minden pernek állok elébe, de én bizony megnevezem ennek a kapitális disznóságnak az elkövetőit.
Túl voltunk – osztatlan sikerrel- a Strassburg- Párizs túrán, vízitúrás berkekben már téma volt a magyar vállalkozó ( jelesül: én ) aki ezt megcsinálta. El kellet kezdenünk gondolkodni a hogyan továbbon, azon, hogyan tudjuk az üzletünkben a tapasztaltakat hasznosítani, mert szép-szép az a túra, de csináltunk egyet, arra jó volt, hogy jól szórakozzunk rajta, hozott is valamicskét , de azért a befektetett munka arányában nem dobta meg jelentősen a családi költségvetést. Arra már kinn rájöttem, hogy a túra első fele Nancyig igen élvezetes és látványos. Ráadásul egy nap alatt elérhető, nem volt tranzitszállás és a tachográfos kiszolgáltatottság sem volt még jellemző. Azt találtam ki, hogy kivisz egy busz 40 embert Strassbourgba, majd másnap üresen hazajön. 8 nap múlva kivisz másik negyvenet Nancyba akik visszafelé kenuznak Strassbourgba és hazahozza az előző társaságot. Így 8 naponkénti fordulókkal háromszor oda-vissza 6 csoport teszi meg a túrát, az utolsóért üres busz megy ki és hozza haza.
Tapasztalatlan voltam és lelkes, ötletemet lelkesen el is mondtam az utasoknak. És ez lett a vesztem. A túra után megkeresett egy Buruzs Tamás nevű túra résztvevő és megkérdezte mennyi jutalékot adok neki ha szervez 2-3 túrát. Úgy gondoltam - biztos ami biztos – legyen meg a hat csoport , hogy igazán megérje, nagyobb jutalékot ajánlottam mint amennyi hasznom nekem származhatott belőle. Tehát úgy nézett ki: ha hoz nekem 120 utast akkor én keresek a bolton ( ha nem jön közbe semmi, mert azért elég nagy volt a rizikófaktor, ami csak engem érintett ) 240 ezer forintot, ő pedig pusztán a szervezésért 400-at de biz isten nem sajnáltam volna.
Jó három hét telt el amikor Buruzs felhívott , hogy küldjem már el neki a térképet mert van érdeklődés és szeretné nekik megmutatni merre megyünk, milyenek a zsilipek, hiszen az általam méregdrágán vásárolt francia hajóstérképen még ezek is rajta voltak minden centiméteres ( ! ) pontossággal jelölve. Elküldtem, ezen ne múljon….
Csináltam egy vágott videot is zenei aláfestéssel, napokat bíbelődtem vele. Pár nap múlva Buruzs ezt is elkérte , mert nagyon sokaknak tetszik az ötlet. Odaadtam.
November hetedike már nem volt ünnep de akkor 1982-ben vasárnapra esett. Buruzs lejött hozzánk Paksra az élettársával és annak kislányával visszahozta a térképet és a kazettát ( persze lemásolta őket gondosan ), evett-ivott nálunk , majd közölte, hogy végül is nem jelentkezett senki a túrára, mindenki fél a hosszú utazástól bla-bla-bla…
Egy héttel később hétvégére hazajött a szomszédunk Pécsett tanuló egyetemista fia.
- Képzeld Laci hova megyek a nyáron ?!
- Nocsak, hova ?
- Franciaországba , vízitúrázni . Strassburgtól Nancyig. Van pesten egy nagyon ügyes vállalkozó aki a nyáron bejárt egy útvonalat. Láttam a filmjét, fantasztikus.
- Én úgy hallottam az a túra elmarad…
- Már hogy maradna el ? 11 csoporttársammal már be is fizettük három hete a foglalót
Képzelhetik mennyire elborult az agyam. Talán mert sosem lettem volna képes ilyesmit csinálni , teljesen kész lettem. Bekasszírozott a filmemmel és térképemmel vagy félmilliónyi ( úristen mekkora pénz volt az akkoriban ) foglalót, amikor látta, hogy jól megy az üzlet abból csináltatott kenukat, nekem meg azt hazudta nincs rá érdeklődés. Gondoltam felhívom a Magyar Természetbarát Szövetség Vízitúra Bizottságának vezetőjét, bizonyos Juhász Ágnest és elpanaszolom neki mi történt. Ekkor történt a második meglepetés. Elmondtam a történetet töviről-hegyire, azt is, hogy Buruzsnak fogalma nincs hol kell kiváltani a csatorna-engedélyt, nem tudja a vízparti sátorozóhelyek országúti megközelítését. Hűvösen csak annyit mondott, hogy Buruzs semmi szabálytalanságot nem követett el és ő- mármint J.Á.- nagyon jó túravezetőnek tartja, márpedig ha ő egy gyógyszergyárat el tud vezetni akkor igazán meg tudja állapítani, hogy ki a tisztességes vállalkozó és ki nem. Nem akartam hinni a fülemnek, ekkora aljassághoz egy országos sportszervezet vezetője asszisztál. De még hogy asszisztált ?! Vadvízi dolgok miatt a budapesti szövetségben volt dolgom, ott már tudtak az ügyről és felvilágosítottak, hogy az egyik túrának maga Juhász Ágnes a túravezetője, fizetést nem kap de a családját, férjet , gyerekeket viheti magával, és éppen a napokban utasította a budapesti szövetséget, hogy adja ki Buruzsnak az utolsó 10 évben végzett túravezetők listáját. A budapesti elnök volt olyan rendes, hogy nekem is ideadta, és szegénynek ebből még kellemetlensége is származott.
Én ugyanis mindenkinek küldtem egy levelet, amelyben leírtam, hogy a Buruzs Tamás által szervezett túra az tulajdonképpen az én túrám, tőlem lopta el és leírtam a Juhász Ágnessel folytatott beszélgetést is. Valaki vissza is írt, hogy megszakad a röhögéstől. Még hogy egy gyógyszergyárat igazgat ?! Egy kis vegyiüzem főnöke. Néhányan akik még nem fizettek be hozzám eljöttek az én szervezésemre, az egész telet-tacaszt a propagandának szenteltem, jártam az iskolákat , munkahelyeket stb , 4 csoportot tudtam összehozni, de sokan azt mondták, hogy már befizettek, sajnálják, de már nem tudnak változtatni.
Ágika tombolt . fegyelmit adott a budapesti elnöknek pusztán azért mert az ő utasítása nélkül nekem is ki merte adni az egyébként nem titkos listát, és fogadkozott, hogy minisztériumi segédlettel eltipor engem a pályáról . Próbálta is tartani a szavát, de ahhoz az alakuló demokráciában már tényleg kevés volt.
Elérkezett a túrák ideje és az első turnust kivéve ( bár ott is voltak jelentős surlódások ) botrány botrányt követett Tamáska túráinál. Volt, hogy több utas volt a buszon mint amennyi ülőhely és arra utasított anyukát, hogy vegye ölbe a tízéves gyerekét, volt hogy francia szakos egyetemista kislánynak kedvezményt ígért tolmácsolásért majd a túra végén amikor az kérte azt mondta neki, hogy pénztártól való távozás után ő bizony nem fizet. Amúgy egy kicsi mikrobuszt küldött csomagszállítónak amibe 20 ember cucca is alig fért volna, az utasoknak be kellett pakolni a kenuba és kényelmetlenné tette az evezést stb. És még számtalan apró kellemetlenség. Tort ült a dilettantizmus és ezt nem én állítom. A túrák végén kérdőíveket osztatott a túravezetőkkel ( hja kérem a marketing ) ezek az ívek a buszos vállalkozóhoz egy nagyon tisztességes érdi emberhez a Vivát Tours vezetőjéhez futottak be, akinek már pont elege volt. Ő ugyanis a nevét adta ehhez a „ vállalkozáshoz” és tömegével futottak be hozzá a felháborodott reklamációk, mondván nem ezt ígérték. Vette a fáradtságot, lejött Paksra, elnézést kért, hiszen ő korábban nem ismerte a hátteret és a kezembe nyomta a kérdőíveket.Így derültek ki a cifrábbnál cifrább esetek. Ma is megvannak, eltettem a dokumentációmba.
Nem sokkal később egy debreceni utas hívott. Elmondta a kálváriáját, mondta, hogy a levelemből értesült arról, hogy hova jelentkezett , de akkor már nem lehetett visszacsinálni, most már velünk akar jönni és tőlem kért tanácsot, hogyan kaphatna a Buruzs féle szervezéstől kárpótlást, hiszen őt effektíve kár is érte. Megszállt a kisördög. Felhívtam a nevében Juhász Ágit, és számon kértem, mintha nem tudnám, hogy ő is a túra háta mögött állt, hogyan tehetik ezt meg a Természetbarát Szövetség védjegye alatt ( Buruzs szórólapján ez biztosította a szakmai garanciát ) ? Azt a könyörgést még élek nem feledem. Jaj, hogy őt is ( mármint Juhászt ) mennyire becsapták, ha ő ezt tudta volna, miért is nem hallgatott Leskó Lacira, de ígéri, hogy következménye lesz az ügynek csak ne csináljak balhét, majd valamelyik Sobieski túrára gratis elvisz. Kihangosított telefonon a beszélgetést végighallgatta a feleségem is:
- Ne bántsd ! – mondta, jó lecke volt ez neki…
Felhívtam újra és elmondtam , hogy semmi mást nem akartam csak ezeket a mondatokat hallani. Abban a pillanatban átment támadóba. Ő fenyegetőzött, hogy hogy merek én álnéven neki telefonálgatni, különben is nagyon jók voltak a túrák stb. No ennyit a szocializmus utolsó sportszövetségi maradékáról.
Sajnos Tamáska jólszervezett túráinak volt más negatív hozadéka is. Az arzevilli campingben úgy viselkedett a társasága, hogy onnantól nem engedtek be magyarokat. Minket sem akik vétlenek voltunk. És a csatornát fenntartó társaság is megunta , hogy wc-nek használták a zsilipeket, tolakodtak a túrahajók elé, időnként a tökrészeg fiatal túrázók minden viselkedési normát átléptek, és letiltotta az evezős hajók haladását a csatornában . Akkor úgy hittük csak a következő évre. Pár éve jártam ott és még tart a tiltás, és el is mondták, hogy egykor fegyelmezetlen magyarok miatt hozták ezt a döntést. Persze Buruzst ez már nem érintette. Belföldre tette át áldásos tevékenységét, időnként hallok róla egy-egy utastól nem túl hízelgő dolgokat .
Mi a következő évben a Loire-t céloztuk meg, Ágika még megpróbált utánunk nyúlni : széltében-hosszában terjesztette, hogy nem lesz benne víz ( ajjaj de mennyire volt ) de a mi törzscsapatunk akkor már velünk képzelte el a nyári túráit.
Úgyhogy a Loire túráról írok majd legközelebb
Addig is maradtam tisztelettel : Leskó László