Folyók, völgyek, kalandok VIII

 

Bécs-Budapest

 

Esetünk Bandi bácsival

Kanyarodjunk vissza a hőskorba, a nagy nemzetközi túráinkat megelőző időszakra, amikor ott álltunk Pakson a vadi új kenujainkkal és az üzlet nagyon nem akart beindulni.

Szomorúan konstatáltuk, hogy vesztesek vagyunk. Pakson laktunk, értelemszerűen Duna túrákban gondolkodtunk. Csakhogy oda senki nem akart jönni. Túl veszélyesnek tartották. Nagy víz, jelentős hajóforgalom. No és a megszokottól valami teljesen más. Elment ugyanis a vízitúrázó a Tiszára. Csorgott, strandolt, kikötött, sörözött. Ha nem érte el a campinget akkor megaludt homokpadon. Mindezt a Dunán nem tehette. Nyírségi és nyugat-magyarországi kollegák arattak, nekem mind a Tisza, mind a Rába messze voltak. Oda-, és visszaszállítás jelentősen megdobta a költségeket. Nyíregyházi túráztató a zsigulija mögött egy óra alatt Tiszabecsre ért és Dombrádról vagy Tokajból nagyjából ugyanennyi idő alatt vitte vissza. Nekem csak a szállításra plusz egy-egy napot kellett volna számolni.

De a kutya úristenit- gondoltam- csináljunk valami érdekeset amivel esetleg a Dunára szoknak. Így merült föl egy Bécs-Budapest kenutúra ötlete, illetve, hogy meg is érje legyen mindjárt három.

El is kezdtük hirdetni , ez azt jelentette, hogy nekem mint túravezetőnek egymás után háromszor kellett Bécstől Budapestig eveznem, újra és újra felszállítanunk a kenukat. Feleségem volt a parti kísérő autó, így háromszor pokoli sok volt , de úgy voltunk vele: minden utast megbecsülünk , legyenek velünk elégedettek és jönnek majd máskor is.

20-25 embert tudtunk beszervezni az első két túrára és a harmadikra egy komplett főiskolás csoport jelentkezett 38 emberrel Dunaújvárosból.

Illetve még valaki. Kaptam egy képeslapot az alábbi szöveggel: “ A Mechwart szakközépiskolában láttam a szórólapjukat, szeretnék jelentkezni az augusztus 18-i Bécs-Budapest vízitúrára J. András víziturista. Természetesen teljes nevet írt és én ebben a könyvben nem csinálok titkot a nevekből de számításaim szerint már jelentősen túllépte a kilencvenet, alighanem nem él már és nem szeretném az emlékét sem megsérteni sem nevetségessé tenni, még ha valójában a teljes történeti valóságot írom is le.

Nos ez 18-i túra a dunaújvárosi zárt csoport volt, kiegészülve egy paksi kislánnyal Herbák Szilvivel, ide jelentkezett J.András vízitúrista. Meghagytam feleségemnek, hogy amikor felveszi Dunaújvárosban a csapatot ugorjon fel az Osztyapenkó melletti Hotel Wienhez ahol ez a Bandi gyerek száll fel.

-Megőrültél, egy ember miatt kerüljön a busz 70 kilométert ? Elviszi a befizetése nagy részét !

-Nézd drágám, még kicsik vagyunk, minden utasért meg kell küzdenünk. Ezt olyannak érzem, akinek ha tetszik amit csinálunk rendszeresen fog jönni.

-Indultam tehát a kenukkal Bécsbe délután, micsoda procedúra volt addig a kiviteli engedélyek megszerzése, a hajók ki-, majd beléptetése stb. Így Bandi bácsi bemutatkozásáról csak később értesültem. Feleségem a busszal és a 39 utassal megérkezett a Hotel Wienhez, ott állt nagypapa és nagymama az unokával és a csomagokkal. A srác szimpatikus rátermett fickónak tűnt, nagypapa felszállt a buszra feltenni a cuccot, pakolgatni kezdett az egyik ülésre és föléje. Eltelt pár perc és Marcsi mondta az öregnek, hogy lassan indulni kellene , küldje már fel a Bandi gyereket mire az öreg közölte, hogy ő J. András a többiek csak kikísérték. Nos el is indult a busz, nagyjából Biatorbágy magasságában velőtrázó üvöltés harsant a buszban :

- Allj, állj, megállni ! Becsapnak ! Nem is viszünk hajókat !

- Feleségem nagy önuralommal felvilágosította, hogy oly nehezen tudnánk az autóbuszra felpréselni 10 kenut, azok már úton vannak Bécs felé. Bandi bácsi látszólag megnyugodott de azért alkalmi közvéleménykutatást tartott a diákok között, hogy szerintünk igazat mondott-e a nejem és ők megbíznak-e a szavában.

Kiért reggelre a csapat a Bécs feletti Klosterneuburgba. Ott szálltunk vízre és beeveztünk a Bécsen átfutó iparcsatornába, ez bevett szokásunkká vált, az Odeonnál tartottuk meg általában a pihenőt. Épp ott ejtőzöm amikor a Bandi bácsival egy kenuban ülő három fiatal elém állt:

-Laci mi hazamegyünk, hogyan jutunk Bécsből Magyarországra ?

-Mit csinálok ? Mi vaaan ? Miért ?

-Hazamegyünk. Mi ezzel az emberrel egy percet nem túrázunk tovább !

Ne hülyéskedjetek már gyerekek, holnaptól nem vele eveztek egy hajóban de a feleségem már előrevitte a csomagokat Hainburgba. Ez utóbbi érv volt a döntő, kénytelenek voltak tovább jönni, az okokat nem részletezték, azt mondták :majd meglátom…

Este a következő párbeszéd zajlott le a táborban :

- Bandi Bácsi holnaptól átülsz hozzánk !

- De miért Lacikááám ? ( Ezzel a hosszan nyújtott megszólítással a túra végére annyira az agyamra ment, hogy még később is felriadtam ha álmodtam róla )

- Tudod kicsit orrnehezek vagytok és nálunk Szilvi könnyű és stabilabbak leszünk, most jön majd a Morava kőgátja , a pozsonyi nehéz kikötés, nem szeretnék felesleges kockázatot vállalni.

- Jajj de kár úgy megkedveltem ezeket a gyerekeket…

- Biztosan ők is kedvelnek téged, de értsd meg első a biztonság- néztem a komoly képpel bólogató, elfordulva fuldokolva röhögő srácokra.

Másnap azután hamar megtudtam mi a magyarok istene. Pár száz meter után :

-Lacikáááám ! Mi ez a piros bója itten ?

-Az a hajó út jobb oldala Bandi bácsi.

Újabb pár száz méter után :

-Mit mondtál Lacikáááám mi a piros bója ?

-Az a hajó út jobb széle Bandi bácsi

Nem telt el még egy kilometer sem :

-De mi van ha felfelé jövök Lacikáááám ?

- Akkor a bal oldala Bandi Bácsi.

Esküszöm egy kilométer sem telt el a következő kérdésig.

-Mit mondtál Lacikáááám lefele a jobb oldal a zöld ?

-Nem Bandi bácsi lefele a piros felfele a zöld…

A közelünkben lapátolt Bandi bácsi előző napi személyzete. Fura fény lobbant a szemünkben és mosolyogva kérdezte az egyikük :

-Te Laci mi ez a piros bója itt ?

Még ki sem nyithattam a számat Bandi bácsi üvölteni kezdett:

-Még ezt sem tudja ! Minek jön az ilyen vízitúrázni !!!!

Hosszan sorolhatnám Bandi bácsi tragikumba forduló furcsa megnyilvánulásait, de most csak néhányat, hogy értsd derék olvasó mi mindent kell kiállni egy kezdő túraszervezőnek.

Gönyüben volt aznap este a tabor egy óriási áradás után pár héttel. Az áradás nyomán esténként az egész Duna medernél olyan hatalmas volt a szúnyog invázió, hogy gyakorlatilag amint a nap lement képtelenség volt megmaradni. Volt némi ismeretségem a Rába stadionban ezért a következő menetrendet agyaltam ki. Kikötés után Marcsi elviszi a lányokat a stadionba zuhanyozni a fiúk addig felállítják a sátrakat. Marcsi visszajön, elviszi a fiúkat és visszahozza a lányokat, majd a végén üresen bemegy Győrbe és kihozza a srácokat. Be is indult holtfáradt nejem, az öreg ült háromlábú kisszékén ( erről később ejtek még szót ) és pihengetett, a fiúk pedig dobták fel a sátrakat. Megkérdeztem:

-Bandi bácsi nem állítassz sátrat ?

-Ráérek még azzal, percek alatt megvagyok Lacikááám

-De nemsoká jön a kocsi és megyünk zuhanyozni…

-Tiszta vagyok ééén

Ráhagytam. Már négy napja izzadt ugyan abban a pólóban, büdös volt mint a három napos máj, gondoltam legalább nem kell az orrokat befogni a furgonban. Marcsi visszavitte a lányokat épp indult volna Győrbe a fiúkért , amikor Bandi bácsi mégis úgy döntött, hogy eljön fürödni. Szerencsére hőség volt , mert Marcsinak az összes ablakot le kellett engednie , hogy ne legyen rosszul hősünk illatától. Engem csak azért nem ütött meg a guta, mert Győrben az egyik kislányról kiderült, hogy alighanem napszúrást kapott és el kellett vinni orvoshoz, az öregnek lelkére kötöttük, hogy sietünk vissza. Jó háromnegyed óra múlva amikor megjöttünk Bandi bácsi még mindig ugyan abban a pózban ( és pólóban ) beszélgetett a portással és amikor megkérdeztem miért nem fürdött a legteljesebb nyugalommal válaszolta:

-Olyan jól elbeszélgettem a kollégával.

Visszaért tehát a kis csapat Gönyüre, mindenki sprintelt a sátrába, magam is így tettem amikor 10-15 perc múlva velőtrázó üvöltés harsant- igen, jól gondolják- Bandi bácsi szájából:

-Aúúúú , ohh, huhh nagyon csípnek, segítsen már valaki !!!!

Pár másodperc kínos csend majd valamelyik sátorból csak ennyi hallatszott :

- ANYÁD !!!!

Másnap az almásfüzitői hosszú egyenesben eveztünk. Kilométerekről látszott és észleltem is, hogy a vihar felénk tart. Kifele irányítottam a hajót és a csapatot, Bandi bácsit is figyelmeztettem, hogy jön a vihar.

-Messzeee van az Lacikááááám !

Nagyjából félperc múlva csapott le rank az égi áldás éppen a partot érés előtti pillanatokban. Az öreg eszeveszetten csapkodott a lapátjával és üvöltötte, hogy nem akar megázni. Elsőként ugrott a partra hóna alatt a háromlábúval, nem is törődve azzal, hogy nekünk így mennyire nehéz a viharban kikötni és elszaladt. Mint említettem a három lábú székkel, amely olyan volt neki mint hallgatag Drugicsnak a létra ( bocs P. Howard ! ), mert mindenhova vitte magával a hóna alatt, sörözőbe, múzeumba de tán még a WC-re is. A csapat berohant egy pajta szerű épületbe és a jéghideg eső meg a viharos szél következményeként együtt vacogott. Negyedórányival később valakinek eszébe jutott, hogy nincs velünk az öreg. Kinéztünk a Duna felé és a töltésen a szakadó esőben fel-le bóklászott, vizslatva a tájat hóna alatt az elmaradhatatlannal. Valamelyik jobbérzésú csaj kiáltott neki, hogy : -Erre Bandi bácsi erre….

-Áh, most már mindegy legyintett és sétált tovább…

Tahitótfaluból indultunk az utolsó napon. Bandi bácsi kérdezni kezdett:

-Lacikááám hol lesz este a táborhely ?

-A Lupa szigetnél bandi bácsi

-Menjünk inkább a Rómaiig !

- Nem lehet Bandi bácsi, mert a Lupánál foglaltunk táborhelyet.

Pár perc múlva :

-Lacikááááám menjünk már a Rómaiig !

-Nem lehet Bandi bácsi, mert Marcsi már elvitte a csomagokat a Lupához.

ismét eltelt pár perc:

-Tudok a Rómain egy olcsó ifjúsági szállást !

-Értsd már meg Bandi bácsi a Lupánál van foglalásunk és a csomagunkat is odavitte a trailer

Nem részletezem, még vagy háromszor próbálkozott és ekkor elszakadt a cérna:

-Fogd már be vén hülye mert beleváglak a vízbe !

-Jól van no Lacikááám nem kell idegeskedni de tudok ott egy olcsó ifjúsági szállást !

Aludtunk a Lupánál. Este a fiatalok bementek Budapestre, majd mindegyiknek volt rokona, ismerőse, vagy éppen csak valamelyik szórkozóhelyre néztek be. Egyedül Bandi bácsi a budapesti üldögélt a kisszékén, amikor megkérdeztem, hogy neki nem lenne-e jobb családi körben saját ágyban aludni rezignáltan ennyit mondott:

-Ááááá örülnek azok ha nem vagyok otthon….

Nem volt semi kétségem.

Másnap hatalmas esőben indultunk. A meteorológia délutánra szép időt jelzett, így hát esőkabátban indultunk de a Római környékén valami brutális esőben és metsző szélben kerültünk, ki akartunk kötni

-Bandi bácsi mere van az az ifjúsági szállás ?

-Hát itt elől…vagy nem is inkább visszább… de az is lehet, hogy már elhagytuk. vagy mégis az ott elől….

-Mikor voltál itt utoljára ?

-18 éve egy túrán…

No de minden rossznak egyszer vége szakad. Fantasztikusan szép időben nyugodt vizen eveztünk át Budapesten a cél a Kis-Duna ágban a Csepel szigeten volt. Nekem ez volt a szezonban az iskolai két tiszait is hozzáadva az ötödik túrám, túl voltam az ezer leevezett kilométeren ráadásul ebből a három Duna egymás után háromszor kettőszázkilencven. Már nagyon elegem volt. Előre elterveztem, hogy a célban kidobom a lapátot kirúgom a hajót a partra , kifekszem a fűre és vizet még pohárban sem akarok látni. Persze előbb elmagyaráztam, hogy egy álló hajó mögé kötünk ki, nagyon vigyázzon mindenki be ne szívja az álló hajó, nagy ívben kerüld meg stb.

Úgy is történt, hajó ki, lapát ki békésen zihálok a fűben amikor vadállati üvoltés, ki mástól mint Bandi bácsitól: -Áh, huhh oda gyorsan !- mutatott az állóhajó fölé. Úristen gondoltam valakivel tragédia történt, és már löktem is vissza a kenut, Bandi bácsi szolgálatkészen beugrott elém, tepertünk az állóhajó fölé. Sehol semi. Csak nem alákerültek ?! Kérdezem az öreget :

-Mit láttál bandi bácsi ?

-Éééén semmit. Csak most jött a feleségem meg a lányom és gondoltam csináljanak már egy olyan fotót amin megérkezünk.

- Megtettem azt amit talán nem szabadott volna. Megfogtam a kenu szélét és magunkra borítottam. Gondoltam : nesze vén hülye erről legyen fotód !

A következő évtől április tájban hosszú évekig menetrend szerűen kaptam egy postai lapt amelyben Bandi bácsi biztosított, hogy élete élménye volt a Bécs-Budapest túra és jön ám velünk legközelebb is ha az anyagi helyzete megengedi. Vagy tíz évig küldtem neki minden programot, de később már a lapjai is elmaradtak....