:
Még gyűjtöm a gondolataimat az őrület heteinek a folytatásához, addig egy már korábban elkészült fejezetet rakok ide be, életünknek ugyanis a legmeghatározóbb vonaláról még nem írtam.
Kanyarodjunk kicsit vissza kedves olvasók másik tevékenységünkhöz, a vadvízi evezéshez. Ugyanis büszkén mondhatjuk: mi voltunk a magyar elsők. Ejj de kár, hogy már megszűnt Rózsa Gyuri műsora. Szemezgessenek hát a történetből ki-ki vérmérséklete szerint.
A Strassbourg-Párizs túrámnak
nagy sikere volt. Kiállításokon, TIT előadásokon vetítettem, az egyszerű vízitúrások
tátott szájjal nézték, a túrázásnak ez a dimenziója nem volt ismert idehaza. Pedig
már megvoltak az első műholdas vételi lehetőségek , a Sky és a Super chanelről
beszéltek egyre többen, kinyílt a világ.
Sokan láttak persze azokon sokfélét, így a rafting is egyre nagyobb érdeklődést
keltett. Egyszer csak azt vettem észre,
hogy többen kérdezik, részben a filmem részben az új túralehetőségek apropóján:
-Te öreg, olyan vadvízi
gumihajózást nem csinálsz?
Sajnos ( ekkor még ) nem
csináltam, valahol a lelkem legmélyén pedig vágytam rá, de mindig is a
realitások talaján mozogtam. Különösebb tőke nélkül új dologról nem is
álmodozhattam.
És akkor 1992 telén egy
szlovákiai ( pardon, akkor még Csehszlovákia ) sítáborban a tábor
gondnokának egyszerű kérdése gyökeresen
változtatta meg az életemet , a családom életét és kis túlzással adott
lendületet a magyarországi vadvízi turizmusnak. Az inkriminált kérdés így
hangzott:
-Nem akarsz raftinghajókat
vásárolni?
Nem- vágtam rá, -de szerencsére a gondnok további okfejtésbe
kezdett az üzlet megvalósítása okán:
-Most megy épp csődbe a breclavi
Gumotex gyár és olcsón lehet ilyeneket vásárolni. A közelben fülelő diákok
kontráztak: tanár úr, az olyan k.va jó dolog, az biztosan mindenkinek tetszene.
És ekkor bevillant a sok korábbi érdeklődés is.
Nocsak- gondoltam- lássuk mennyi
is az az olcsó. Akkori áron nagyjából
120.000 Ft volt a Colorado típusú,
gyenge anyagú, rossz tervezésű 6-7 személyes raftinghajó. Lázasan járt az
agyam, osztottam-szoroztam. Azt kezdettől fogva gondoltam, hogy ha belevágok többet kell vennem, hiszen
néhány személyes utat nem érdemes szervezni, de a megcélzott 6 hajó kapitális
költséget jelentett. Megkérdeztem a feleségemet, aki kategorikus nemmel, és :
„hülyeség” megjegyzéssel bátorított, abban a pillanatban tudtam bele kell
vágnom. Elsikkasztottam az összes megtakarított pénzünket, kértem hozzá kölcsön
és a következő táborok buszaival vámmentesen az országba érkezett ( a dolog már elévült de akkor ez nem volt
ennyire vicces ) a hat darab hajó.
De jöttek az újabb költségek:
mivel fújjuk fel? Sosem felejtem azt a napot amikor iskolánk sportcsarnokában
Várnai Peti barátommal az ottani kompresszorral alakot adtunk a Colorádónak,
érdeklődve nézegettük a lábaknak való bujtatókat, az üléseknek nézett merevítőket
és lelki szemeink előtt megjelentek Európa hegyi folyói amelyeket éppen ezeken
a járműveken hódítunk meg. Lázasan kutatgattam a szakirodalomban , istenem hol
volt még az internet, de találtam egy osztrák brossúrát az ottani folyókról.
Azt hamar megtanultam, hogy a vadvizet nehézségük alapján osztályozzák I-től
VI-ig, amiből a hatos gyakorlatilag járhatatlan , de már volt aki túlélte, az
I-es meg nagyjából az áradó Rábának felel meg. Gondoltam olyan II-III közötti
nekünk biztosan jó lenne. Láttam, hogy Magyarországhoz közel három ilyen
található úgymint: Laming, Mürz, Schwarza. Március 15-én elmentem megfelelő folyót találni. A Lamingot kicsinek
láttam, nagyjából három héttel később szilárd hajókkal végigeveztük a kis
folyót, úgyhogy az első magyarországi
szervezett vadvízi túra (ami ugyan még
nem rafting ) időpontja a történeti hűség kedvéért: 1992 április 5 . A Mürzben
nem láttam vizet, mit tudtam én, hogy jóval magasabban van a vízgyűjtője és még
ott nem indult el igazán az olvadás a
Schwarzát meg olyan helyes kis hegyi folyónak találtuk. Meghirdettük hát
április 12-re az első Magyarországról szervezett rafting expedíciót ( az utókor
számára a pontos dátum ezúton dokumentálva ), meghívtuk rá a paksi TV-t és a
Zöld pont c. TV műsort és elkezdtük a szervezést.
No ekkor derült ki, hogy
nemcsak a pumpák beszerzése a plusz
költség, hiszen az iskola kompresszorát már nem csórhattuk el minden alkalomra,
no és a folyók mellett oly ritka a konnektor, hanem a mi szappantartós kinézetű mellényeink és
falapátjaink is tökéletesen alkalmatlanoknak bizonyultak, no és sisakok is
kellenének, a neoprén ruhákról mint olyanokról nem is hallottunk. Az a hét a
lázas készülődés jegyében telt el. Szereztünk a Malévtől a TU 154-es gépekről
leselejtezett mellényeket és találtunk felfújható katonai desszantos
mellényeket is. Maradtunk a falapátoknál, tudtuk, hogy nem ideális, de jobb híján
megtette, no de a sisak?! Az indulás
napján a hat személyes hajónkra öt féle sisak állt rendelkezésre, úgymint:
bányász-munkavédelmi sisak, jégkorong sisak, base-ball sisak, kerékpáros sisak,
gördeszkás-bmx-es sisak.
-Gyerekek itt lesz a TV, nézzünk
már valamennyire egységesen ki ! – mondtam ki a verdiktet. Döntöttünk:
vásároltunk még három BMX szettet- csak
ennyi volt a boltban. Ma is megvan a film: hatan öt sisakkal, az első négy
fején a piros BMX-es szörnyűség , hátul kettőnknek egy db base-ball sisak annak
nincs csatja alapból szorul a fejre, úgy gondoltuk Imrével aki felől a
sziklafal arra mindig áttesszük. Ma már persze pontosan tudjuk, hogy a fejnek és
a parton levő szikláknak találkozására
szinte nulla az esély, ellentétben a vízen bekövetkezhető fejsérülések várható
nagy valószínűségével.
Azt tudtuk, hogy a víz hőfoka a juj
meg a hübazmeg között lesz. Nem túlzás feltaláltuk a neoprén ruha primitív
változatát. Azt gondoltuk, hogy a gyapjúból súlyából kifolyólag lefelé elfolyik
a víz és azt is tudtuk, hogy nylon alatt izzad az ember, mi tehát az
Atomerőműből „kimentett” vegyvédelmi
ruhákban, alatta gyapjú pulóver, lábon gumicsizmával, fejen változatos
sisakokkal vágtunk neki az első magyar rafting kalandnak 1992 április 12-én.
Igen ám de amikor odaértünk a
folyóhoz és a vízállás egy méterrel volt magasabb a március 15-én látottnál és opálos
zöld fehéren habzó rohanó víz fogadott a korábban látott átlátszó kedélyes
folyócska helyett. Elbizonytalanodtunk : talán mégsem kellene- vetették fel páran.
Nem tehetünk mást, mindjárt itt a
TV -feleltem és úgy éreztem egy életem egy halálom, amúgy is történelmi
pillanatként értékeltem a szitut, az expedíciós lehetőséget, amin nekem a hajótulajdonos-ötletgazdának
alapból ott volt a helyem.
Szóval a Tv felvétel és a túra is megvolt, a Colorádók jelentősen
feljavították mai szemmel nézve a nehézséget. A Schwarza nem nehéz folyó,
néhány zúgósorán azonban hintázott rendesen a vékony anyagból készült
csehszlovák csoda. Nagyokat üvöltöttünk-sikítottunk a gyönyörtől. Egy veszélyes
pont van a folyón ahol a későbbi statisztika jelentős borulási arányt mutatott,
de ott is gond nélkül átjöttünk. Vigyorgó arccal elégedetten szálltunk ki a
ragyogó napsütésben.
A TV-sek elbúcsúztak, elmentek.
Még egy kört !! -adtam ki az ukázt és mindenki lelkesen hajlott is rá. A
második körben hatalmasat pereceltünk. A jéghideg víz satuként szorította a
mellkasomat, a gyapjú húzott lefelé, komolyan bepánikoltam, és éreztem: ez
nagyon nem játék. Kavarogtak bennem a gondolatok ennek az új dolognak a
biztonsági kockázatáról, a szervezés mikéntjéről, különös tekintettel, hogy nem
akartam lelketlen vállalkozóként a Blikk címlapján szerepelni mellettem a
tragédiát szenvedett utas fotójával. Kedden lement az adás , a végére kiírták a
telefonszámunkat. Mit mondjak, egy hétig füstölt a telefonunk, hívott
boldog-boldogtalan, három hétre előre komplett buszok teltek meg, a szellem kiszabadult
a palackból. Ma is áldom az eszem, hogy a túrák hasznát azonnal
védőfelszerelésekbe kezdtem forgatni, és a magam módján igyekeztem megtenni
mindent a biztonság fokozásáért. Egy csapásra
ismert lettem a túrázó berkekben. Már úgy emlegettek: - „ Hallottad, Pakson van
egy vállalkozó aki raftingtúrákat szervez?! „ Volt, hogy más túrán éppen nekem
mesélték…Nem volt többé megállás…
Szóval üzlet és biztonság. Ma már
látom, mennyire hályogkovács módon kezdtük ezeket a túrákat szervezni. Mostani tudásunkkal elképedünk akkori
merészségünkön. No és az elindított lavina… Boldog-boldogtalan jött a
túráinkra. Volt aki azonnal az üzleti lehetőséget látta benne. Nagykőrösi
testnevelő tanár Attila könyörgött hol vehetne egy hajót mert hobbyból akar jönni néhányszor. Majd vett vagy
ötöt és sportturizmus feliratú kisbusszal elkezdte hordani az ottani diákokat
beállítva magát szakembernek, miközben azt sem tudta, hogy pl. a Salzán milyen
vízállásnál hol nem szabad vízre szállni. A sors megbüntette, egyik túráján ami
amúgy az illegális utazásszerezés iskolapéldája volt közlekedési balesete lett és kényszerből
felhagyott vadvizezéssel. Vagy ott volt
K. Gábor a legviccesebb példa. Eljött velünk ősszel a Belára, személyesen
húztam ki egy rőzsegát alól kis híján megfulladt. Azt mondta van egy klubja és
következő május közepét egy az egyben kibérelte. Majd a kettőnk közötti baráti
viszonyra hivatkozva folyamatosan előlegfizetési halasztást kért. És két héttel a túrák előtt közölte, hogy vett
hajókat , most már maga fogja a túrákat csinálni. Akkori árakon nagyjából fél
millióval fürdetett meg, hiszen elhajtottam mindenkit arról az időpontról, két
hét alatt meg már nem lehetett arra az időpontra szervezni. Majd hanyatt estem amikor
megtudtam, hogy az egyetlen sikeres, utasként túlélt túra alapján Magyarország
legtapasztaltabb vadvizes túravezetőjeként hirdeti magát. Hát még amikor
ártatlan arccal kérdezte:
-Most haragszol?
Csak a jólneveltségem okán nem
vertem szét a képét.
Arra azért éppen ezeken a példákon keresztül rájöttem,
hogy a nagy számok törvénye alapján
előbb-utóbb baleset is lesz, meg kel tehát tennünk mindent a biztonság
fokozására. Neoprén ruhákba, korszerűbb mellényekbe , hajókba fektettük a pénzünket, kiküldtünk
túravezetőket az osztrák licensz megszerzésére és másik két céggel megalapítottuk
a Vadvízi Túráztatók Magyarországi Egyesületét. Nem titkolt célunk volt, hogy
kiszűrjük a kalóz túráztatókat. Azután amúgy jó magyarosan éppen a kalózok
menedékévé vált a VTMSZ tagság, és néhány egyéb apró inkorrektség okán később
kiléptem ebből a szervezetből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése